Pénzt csalt ki egy végrendelkezőből és magára íratta a teljes vagyonát egy magyarországi jegyző

Jogerősen egy év – három évre felfüggesztett – börtönbüntetést kapott csalás és csalási kísérlet miatt egy baranyai nagyközség – az MTI információja szerint Beremend – korábbi jegyzője, mert meg akarta szerezni egy végrendelkező örökségét. Dr. K. F.-et 2018 nyarán kereste fel egy helybéli azzal, hogy vagyonát a községre akarja hagyni. Ennek fejében azt kérte, hogy ha egészségi állapota megromlik, akkor az ellátását, ápolását az önkormányzat a helyi szociális otthonban biztosítsa. A sértett azért fordult a vádlotthoz, mert „egyetemi jogi diplomával rendelkezik, így szakszerű tanácsot tud adni neki szándékával kapcsolatban, továbbá…

Tovább olvasom

Szerdán 10 órától testvérvárosi futást rendeznek Miskolcon

Testvérvárosi kapcsolatának 25. évfordulóját ünnepli 2021-ben Miskolc és a németországi Aschaffenburg. Az évfordulóról több eseménnyel, egyebek mellett testvérvárosi futással emlékezik meg az két település 2021. szeptember 15-én, szerdán 10:00 órától a Hősök terén. A testvérvárosi partnerségben aktívan részt vevő iskolák, valamint a Miskolci Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapatai is indulnak a futáson, akik egyenként 5 km-es, összességében 25 km-es távot teljesítenek, ily módon utalva a 25 éves évfordulóra. A különleges programot Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere indítja. Az esemény ideje: 2021. szeptember 15. (szerda) 10:00 óra Az esemény helyszíne: Miskolc, Hősök…

Tovább olvasom

Űrkutatással akarja gyorsan újraindítani a magyar gazdaságot a kormány

Magyarország és Finnország űrkutatási-űripari együttműködésről állapodott meg, aminek nyomán a magyar vállalatok és egyetemek szorosabban fognak együtt dolgozni finn partnereikkel – közölte a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Helsinkiben. A magyar külügyminiszter Ilona Lundströmmel, a finn gazdasági és munkaügyi minisztérium főigazgatójával írt alá egyetértési megállapodást a két ország együttműködéséről az űrkutatás és az űrtevékenység területén. Ezt követően Szijjártó Péter elmondta, hogy egy ilyen megegyezés Magyarország és Finnország között “néhány éve még a vicc kategóriájának számíthatott volna a felületes szemlélők számára”, mára azonban a világűr használata gyakorlatilag általánossá…

Tovább olvasom

Novák Katalin szerint “nem aktuális”, hogy Orbán Viktor kiáll-e miniszterelnök-jelölti vitára

“Én ezt a kérdést nem is tartom aktuálisnak egyelőre” – ezt válaszolta Novák Katalin az ATV kérdésére, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kiáll-e majd vitára jövő tavasszal az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével. “Egyelőre még tartsunk ott, hogy van egyáltalán közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Én ezt a kérdést nem is tartom aktuálisnak egyelőre” – ezt válaszolta egy mai sajtótájékoztatón Novák Katalin arra, hogy az ATV-ben vasárnap megtörtént az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitájának az első fordulója, jövő tavasszal a parlamenti választások előtt kiáll-e Orbán Viktor vitára a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölttel.

Tovább olvasom

Szél Bernadett: Több mint egy évet repkedett Szijjártó a honvédség gépeivel

Több mint egy évet repült Szijjártó Péter a „nem kormánygépekkel” 2018 óta – kezdte bejegyzését Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a Facebookon. A politikus kikérte a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól a nem menetrend szerinti járatokkal tett repülőútjainak listáját. E szerint 2018 májusa óta összesen 384 nap volt, amikor Szijjártó Péter felszállt valamelyik nem menetrend szerint közlekedő járatra. Szél Bernadett szerint ezek a Magyar Honvédség által vásárolt Falcon Dassault és Airbus repülőgépek, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök is rendszeresen használ. Az összes eddigi »nem kormánygéppel« bonyolított út 171 millió forint volt, de, ismétlem, ezek csak…

Tovább olvasom

Minden ok nélkül megölte a kondiparkban edző idős embert a miskolci férfi

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 27 éves férfi ellen emberölés bűntette miatt. A férfi ok nélkül úgy megverte az idős férfit, hogy a sértett a kórházban meghalt – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint a vádlott 2020. október elején, a délelőtti órákban egy miskolci kondiparkban tartózkodott, ahol szóba elegyedett a számára ismeretlen 72 éves férfival, aki itt edzett rendszeresen, ezért igen jó fizikai és szellemi állapotban volt. A beszélgetés során a vádlott egyre indulatosabbá vált, és minden különösebb ok nélkül elkezdte bántalmazni az idős férfit. Először többször,…

Tovább olvasom

Tűz ütött ki éjjel egy encsi iskolában, rendkívüli tanszünetet rendeltek el

A történtekről Mikola Gergely, Encs polgármestere tájékoztatott közleményben, az alábbiakban ezt idézzük: “Hétfő késő éjszaka tűz ütött ki az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola Encs-Fügödi tagintézményében, melyben az épület egy részének a tetőszerkezete leégett, a tantermek sérültek. Szerencsére a tűzben senki nem sérült meg. A Tűzoltóság gyorsan meg tudta fékezni a lángokat, így azok nem terjedtek át a két szomszédos iskolaépületre. Ezúton is köszönöm a tűzoltók hatékony munkáját!” “Az önkormányzatunk reggel jelezte a teljes segítségnyújtási szándékát a tankerület felé, de a Szerencsi Tankerületi Központ gyorsan intézkedett, és megpróbálnak minden forrást…

Tovább olvasom

Kezdődik a hivatalos fűtési idény Miskolcon is

A jogszabályoknak megfelelően a fűtési idény szeptember 15-től május 15-ig tart – tájékoztatott a polgármesteri hivatal közleményben. A MIHŐ szeptember 15-től, a lakóközösségekkel kötött megállapodás alapján automatikusan elindítja a távhőszolgáltatást, ha a napi átlagos külső középhőmérséklet 1 napon keresztül 10 °C fok alatt, vagy 3 egymást követő napon 12 °C fok alatt marad. Mivel a következő napokban várható nappali csúcshőmérséklet 25 °C körül tetőzik, a MIHŐ Kft. a jogszabályok szerint nem tervez fűtésindítást. A lakóközösségek azonban eltérhetnek az automatikus fűtésindítástól, ha az egy hőközponthoz tartozó összes társasházközösség írásban, a fűtési…

Tovább olvasom

Élőben közvetítik majd Borsod 1. és 4. számú választókerületének előválasztási vitáit

A Tabumentes Ország (TMO) és a JövőTV előválasztási vitákat szerveznek a héten Borsod-Abaúj-Zemplén megye két választókörzetében. Csütörtökön a Miskolc nagyjából felét jelentő Borsod 1. számú választókerületében, pénteken, a 4. számú választókerület központjában, Kazincbarcikán rendezik meg a beszélgetéseket. Miskolc, BAZ 1. A szeptember 16-ra eső vitán mindhárom előválasztási képviselőjelölt részt fog venni: Csabalik Zsuzsanna független, Dr. Simon Gábor, az MSZP és a Párbeszéd indulója, és Szilágyi Szabolcs, Jobbikos politikus, akit pártja mellett még a DK, az LMP, a Momentum és az MMM is támogat. A moderátor szerepét Juhász Bence fogja betölteni…

Tovább olvasom

Alig négy év alatt 70 ezerrel lett drágább megszerezni a jogosítványt Magyarországon

Mint tudjuk, a Fidesz szerint szinte nincs is infláció… csak veszettül drágul minden évek óta. Igencsak mélyen zsebbe kell nyúlni egy jogsiért. Nemsokára még ennél is drágább lesz a képzés az autósiskolák szövetségének elnöke szerint. Egyetlen év alatt 10 százalékkal emelkedett a személygépjármű-­vezetői tanfolyamok ára – írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai nyomán a Világgazdaság. A KSH friss statisztikái szerint egy átlagos tanfolyam ára augusztusban 235 050 forintba került, míg tavaly augusztusban 212 500 forintba. Négy éve még 166 200 forint volt a tanfolyam ára. A magas költségek okai között kiemelik…

Tovább olvasom