Súlyosan megromlott Kulka János egészségi állapota, szerepeit is mások veszik át

Bár már öt és fél éve annak, hogy átesett a stroke-on, sem a helyzetet, sem önmagát nem tudja elfogadni, mert érzi a hatalmas különbséget a betegség előtti és utáni énje között. Sajnálattal tudatjuk, hogy Kulka János megromlott egészségi állapota miatt futó előadásainkban határozatlan ideig nem lép színpadra – közölte a Trojka Színházi Társulás a Facebook-oldalán. A posztban hozzátették: Kulka személyisége pótolhatatlan, ezért meglévő szerepeibe az őszi félévben az előadások rendezője, a társulat művészeti vezetője, Soós Attila ugrik be. Azt is hozzátették, a tavaszi félévtől a szerepeit átértelmező rendezői koncepcióváltás mellett…

Tovább olvasom

Nem keresik és nem kérnek bocsánatot az osztálytársak az öngyilkosságba kergetett Gábor édesanyjától – videó

Pedig az eddigi vizsgálati eredmények alapján éppen az osztálytársak miatt menekült az öngyilkosságba a 16 éves fiú. Nem keresték és nem is kértek bocsánatot Tisza Gábor édesanyjától fia osztálytársai – erről ő beszélt az RTL Híradónak. A 16 éves fiút pár napja holtan találták, anyja szerint azért lett öngyilkos, mert bántották az iskolában. „Senki nem keresett meg engem azzal, hogy »Én a fiával jártam egy osztályba, sajnálom«, vagy a szülő, hogy »Az én gyermekem osztálytársa volt«, és akkor sajnálják” – mondta az édesanya. Elmesélte, hogy idegenektől nagyon sok telefonhívást kap, megdöbbentette, hogy mennyi gyerek…

Tovább olvasom

Folytatódik a felújítás: ismét rövidebb útvonalon közlekedik a lillafüredi kisvasút

Ha minden jól megy, 2022 nyarán már teljesen befejeződnek a munkálatok. A kivitelező most a Közép-Garadnai rakodó és Lillafüred között dolgozik majd, a kisvasút pedig a Dorottya utca és a Lillafüredi állomás között fog közlekedni. Újabb szakaszához érkezik a Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) felújítása – közölte szerkesztőségünkkel a kisvasutat üzemeltető Északerdő. Mint írják, rövidesen elkészül a Miskolc-Dorottya utca állomás és Diósgyőr-Majláth forgalmi telep közötti, mintegy 2,4 kilométeres városi szakasz nagyobb része. A munkálatok során a régi pályát teljesen elbontották, majd az ágyazat cseréje után új vágányokat építettek. Teljesen megújult…

Tovább olvasom

Az Alkotmányvédelmi Hivatal állítja, hogy parlamenti képviselőket nem figyeltek meg

Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke, jelenlegi parlamenti képviselője pénteken felkereste a belső elhárítást végző Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját, Bárdos Szabolcs vezérőrnagyot, hogy a Pegasus-botrány részleteiről érdeklődjön. A HVG beszámolója szerint Bárdos arról tájékoztatta a szocialista politikust, hogy parlamenti képviselőket nem figyeltek meg, nem hallgattak le az elmúlt időszakban. Mesterházy állítása szerint konkrét nevekre is rákérdezett, de mert titoktartási nyilatkozatot írt alá, a részletekről nem adhat tájékoztatást. Így csak általánosságban beszélhetett, például arról, hogy Bárdos “nem válaszolhatott” a konkrét személyeket érintő kérdéseire, sem arra, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal “rendelkezik-e” a Pegasus-szoftverrel…

Tovább olvasom

Megbilincselve vittek el két főorvost, akik hálapénzt fogadtak el | videó

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – írja a police.hu. Még egy videót is közzétettek a doktornők elfogásáról. „A megalapozott gyanú szerint egy fővárosi kórház két főorvosa 2021. júniusa és augusztusa között több alkalommal pénzt vett át a rendelésen megjelenő betegektől. A két orvosnőt és az asszisztenst a rendőrök elfogták és előállították, akiket összesen 14 rendbeli vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Vallomást nem tettek, az eljárás során szabadlábon védekeznek.” – írták. Kiemelt képünk…

Tovább olvasom

Sértésekkel és egy pofonnal “jutalmazta” egy másik sofőr előzékenységét Ózdon

Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 47 éves helyi férfival szemben. Az eset még 2021. július 4-én történt, valamikor délután öt óra körül. A férfi egy számára vitatható forgalmi szituációt követően követte azt az autóst, akit később bántalmazott. A vitatott szituáció egy körforgalomban történt, ahol a férfi zokon vette a másik sofőr előzékenységét, és követte, amíg a sértett meg nem állt egy közeli parkolóban. Itt a gyanúsított verbális agresszióját egy pofonnal zárta le. Az Ózdi Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az…

Tovább olvasom

Nemsokára távhővezetéket cserélnek a Papszer utcában, forgalomkorlátozásokra kell számítani

Szeptember 15-től megkezdik a távhővezetékek felújítását a Papszer utcában, emiatt több helyen forgalomkorlátozásra kell számítani az útvonalon. A tervek szerint november végéig tartó munka eredményeként új, korszerű és energiatakarékosabb, közvetlenül földbe fektethető, előreszigetelt acél csővezeték kerül beépítésre a régi elhasználódott vezeték helyett. A kivitelezési munkák során több ütemben várhatóak majd a forgalomkorlátozások a Lévay Gimnázium és a MÁV Székház közötti szakaszon. A forgalomkorlátozás mind a gépjármű forgalmat, mind a gyalogos közlekedést egyaránt érinti. Továbbá nagyjából 30 db parkolóhely ideiglenes igénybevétele is szükséges a kivitelezés lebonyolításához. A munkavégzéssel érintett közterületet, járdát,…

Tovább olvasom

Vizsgálatot indított az Európa Tanács az Alaptörvény módosítása miatt

A Szabad Európa úgy értesült, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése felkérte a Velencei Bizottságot, hogy vizsgálja meg a 9. alkotmánymódosítás és az egyes választási tárgyú törvények tavaly év végi jogszabály-módosításait. Azt fontos észben tartani, hogy az Európa Tanács egy laza, kormányközi együttműködés keretében jött létre és nem tévesztendő össze az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával sem, a hasonló nevük ellenére ezek mind különböző bizottságot jelentenek. A Velencei Bizottság a lappal közölte, hogy még ebben a hónapban online találkozókat szerveznek a magyar érdekeltekkel, de további részleteket nem akartak megosztani. A…

Tovább olvasom

Közel 5 milliárd forintért tervezik meg a hajdúnánási MotoGP pályát

A BORD Építész Stúdió Kft. nettó 4 milliárd 716 millió forintért tervezheti a hajdúnánási MotoGP versenypálya és autó-motorsport komplexumot – írja a Napi.hu. A cikk szerint a közbeszerzési felhívás közzététele nélküli szerződéskötést a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A kormány tavaly júniusban jelentette be, hogy korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is. Mostanra az is kiderült, hogy a pályát 65 milliárd forintból építik meg.

Tovább olvasom

Karácsonyt támogatja az ellenzéki előválasztáson a volt miniszterelnök

„Hideg logika, racionális elemzés alapján jutottam oda, hogy a szükséges többség megteremtésére, a jövő áprilisi győzelem kivívására legalkalmasabbnak Karácsony Gergelyt tartom. Ezért fogom a szeptemberi előválasztáson őt támogatni, és ezt ajánlom – párt és személyes szimpátiától függetlenül – minden előválasztó társamnak is” – számolt be Bajnai Gordon volt miniszterelnök péntek reggeli Facebook-bejegyzéséről a Telex. Bajnai azt is írja, az Orbán-rendszer nem illeszthető össze Magyarország európai jövőjével, a kormányt le kell váltani, az előválasztáson pedig félre kell tenni a személyes és pártszimpátiát a győzelem érdekében. „Érdemes hideg fejjel mérlegelni, helyben is…

Tovább olvasom