Több egyházi fenntartású iskolában kötelezővé tették az Eucharisztikus Kongresszuson való részvételt

A diákok választhattak, vagy mennek, vagy mennek. Vannak, akiknek mise, másoknak a fáklyás körmenet, megint másoknak az Ákos-koncert a kötelező program. Több egyházi fenntartású esztergomi gimnázium diákjainak vallási hovatartozásra tekintet nélkül kötelezővé tették a részvételt a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus több programján, például Ákos koncertjén, írja az Átlátszó. A lap tudomása szerint az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója, Valkó Miklós ezt azzal indokolta, hogy az iskola “egyházi jellege”, illetve “megfogalmazott nevelési elvei” alapján tette kötelezővé a programokon való részvételt. Szerinte ugyanis a szülők és a tanulók az iskolába való jelentkezéssel…

Tovább olvasom

Az igazi fényűzés: így építkezik Orbán Viktor milliárdos édesapja – videó

Egészen részletes videóban tárják elénk a letagadhatatlant. Itt bizony ezerrel tombol a luxus, ezt bizony mi adófizetők álljuk az Orbán családnak. Orbán Viktor milliárdos bányavállalkozó édesapjának hatvanpusztai birtoka már jópár éve téma a sajtóban, de csak az utóbbi időben kapott nagyobb figyelmet. Egyrészt talán azért, mert az építkezés látványos szakaszába lépett, másrészt mert most szivárogtak ki olyan képek és információk, amelyek megmutatják, milyen fényűző lehet majd az egykori majorság. A birtok körüli titkokról és Orbán Győző vállalkozásairól egy igen hosszú riporttal találkozhattunk az RTL Klub műsorában, ezt tekinthetik meg itt.…

Tovább olvasom

Közel a teljes megújulás a most is gyönyörű miskolctapolcai parkban

Érkeznek a pavilonok és a tanösvény is. Komoly ráncfelvarráson esik át a népszerű üdülőhely mindenki által kedvelt parkja. A tervek szerint az egész sétány térkőburkolatot kap, a költségeket pedig uniós forrásból fedezik. Akadálymentes sétányok, napozóágyak a Csónakázó-tó körül, különleges rózsaágyás és organikus kert – kuriózumokkal teli parkot hozhat létre a Miskolctapolca Barlangfürdő mellett a nyertes pályázó. A miskolctapolcai őspark és a hozzá tartozó Csónakázó-tó felújításának kivitelezőjét keresi a miskolci önkormányzat. A különleges terveket a Lépték-Terv Tájépítész Iroda Kft. készítette. A költségeket uniós forrásból fedezik – derül ki az Európai Közbeszerzési Értesítőből.   Megújuló…

Tovább olvasom

KRESZ-parkot kaptak a miskolci óvodások

Így igazán könnyen megtanulhatják a kicsik a közlekedési szabályokat. KRESZ-parkot vettek birtokba a Központi Kórház területén található görögkatolikus nevelési intézmény óvodásai. A közlekedési szabályok megismertetésében a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai segédkeztek. A játszóteret az óvoda szülői munkaközössége hozta létre. Már a legkisebbek is részt vesznek a közlekedésben. Erről Stefán János alezredes beszélt. – Szüleikkel el kell jutniuk a játszótérre, a bölcsődébe, az óvodába, vagy sok család választja a kerékpárt sportolási eszközéül. Azt kell megállapítanom, a gyerekek befogadóbbak a szabályok betartása iránt, mint a felnőttek. Hamarosan tanulhatunk majd tőlük, hiszen ők szüleik nagy kritikusai:…

Tovább olvasom

Ózd: Bosszúból arconfújta gázspray-vel a házigazdát, majd ki is rabolta

Az Ózdi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 54 éves, svájci állampolgárságú férfival szemben. A gyanúsított 2021. szeptember 8-án 21 óra 30 perc körül megjelent egy ózdi családi háznál, amely ingatlan ajtóján lévő ablak nyitott volt. Ekkor az ablakon benyúlva a zárban lévő kulccsal kinyitotta az ajtót és kutatni kezdett a lakásban, majd az otthon tartózkodó és akkor felébredő 75 éves házigazda szemébe fújt egy gázspray-vel. Ezek után folytatta a kutatást és talált is készpénzt, de időközben a sértett telefonált a fiának, aki hazaérkezett, így a…

Tovább olvasom

Tíznél is több parkoló autóban tett kárt egy miskolci nő az éjszaka

Miskolcon, az Andrássy utcából érkezett bejelentés 2021. szeptember 9-én éjfél után nem sokkal az esetről. A telefonáló arról számolt be, hogy egy személyt lát, aki a parkoló autókat rongálja, visszapillantó tükröket tör le. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol az Avar utcai buszmegállóban elfogtak egy 43 éves nőt, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.  A Miskolci Rendőrkapitányság az ügy kapcsán garázdaság vétség elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Tovább olvasom

Közel 140 ezren kapták meg a diplomájukat a nyelvvizsgamentességgel

Összesen már közel 140 ezer új diplomást hozott a nyelvvizsgamentesség, írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A kormány idén júliusban ismét lehetővé tette, hogy az augusztus végéig sikeresen záróvizsgázók nyelvvizsga nélkül is átvehessék diplomáikat. A minisztérium azt írja, az egyetemek a nyári döntés alapján mostanáig mintegy tizenegyezer végzős hallgató oklevelét állították ki. A kormány először 2020 tavaszán teremtette meg a lehetőséget a beragadt diplomák átvételére nyelvvizsga hiányában is. A felsőoktatási intézmények 2021 elejéig összesen 128 ezer oklevelet adtak ki. A minisztériumi közlemény szerint a gazdaság újraindításához nagy szükség van a…

Tovább olvasom

Homofób szöveg olvasható egy hetedikes hittankönyvben

A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű civil szervezet Facebook-oldalán tette közzé egy hetedikes hittankönyv részleteit. A tankönyv részletét egy diák küldte be a Mérő Vera által alapított szervezetnek. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene azt írja: „Közben jönnek a hírek az öngyilkosságba menekülő gyerekekről. Nem valószínű, hogy Isten vagy Jézus ezt akarná. Nálunk talán csak ők szomorúbbak emiatt.” A könyvben konkrétan a következő homofób sorok olvashatóak: „Nem tarthatjuk elfogadhatónak az azonos neműek nemi közeledését sem. Ezt már az Ószövetség is keményen elítélte. Ha nem betegség, hanem tudatos bűnelkövetés áll az…

Tovább olvasom

Dízelautó-tiltás: a hazai autópark ötöde eltűnne

A Levegő Munkacsoport már jövőre megkezdené az elavult dízelek kitiltását a fővárosból. A Használtautó.hu megnézte, hogy a javaslat milyen autókat érinthet, és azt is, hogy azokból mennyi található a hazai piacon, beleértve a használtautó-importot. Még a nyárról származik a Levegő Munkacsoport javaslata, hogy 2022 júliusától kezdve fokozatosan vezessék be a korszerűtlen dízelautók Budapestről való kitiltását. Először a védett övezetekből, majd a Nagykörút és a Budai körút által határolt területről, végül a főváros teljes területéről. Mégpedig úgy, hogy 2024-től csak a legalább Euro 5-ös, 2026-tól pedig csak Euro 6-os (vagy annál…

Tovább olvasom

Élni hívlak! címen készült előválasztási kampánydal ismert előadókkal

Alig egy nap alatt csak a Youtube-on több mint 100 ezren nézték meg az aHang közösségi finanszírozásból készült dalát, ami az előválasztáson való részvételre igyekszik buzdítani az embereket. Mint írják: A dalban Cserhalmi György, Csákányi Eszter, Hegyi Barbara, Pogány Judit, Gálvölgyi János, Kulka János, Péterfy Bori, Molnár Áron, Lakatos Márk, Szinetár Dóra és még sokan mások közösen mutatják meg, hogy miért is küzdenek, miért fontos az előválasztás és úgy egyáltalán a választás szabadsága. Hogy mennyire sikerült megszólítani a szavazókat, azt mindenki döntse el maga. A videóklippel megtámogatott dal itt hallgatható…

Tovább olvasom