Félrevezetés: teljesen azonos névvel és hasonló kinézettel indulnak hárman is a választásokon, hogy az ellenzéki szavazók elbizonytalanodjanak

Az esélyes ellenzéki jelölttel azonos nevet ráadásul nemrég vették fel az ellenlábasok, valami különös véletlen folytán. Magyarországon kamupártoktól láthattunk hasonlót, itt is nagy meglepetésre mindig az ellenzéki pártszövetségekhez nagyon hasonló nevű, a földből hirtelen kinövő szervezetek indulhattak a választásokon, majd tűntek el a semmibe. Három jelölt verseng Borisz Visnyevszkij néven ugyanabban a választókerületben a szentpétervári törvényhozás egyik képviselői mandátumának elnyeréséért, kettőjüket, akik kifejezetten a kampányra anyakönyveztették új nevüket, visszalépésre szólította fel Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság elnöke. Borisz Lazarevics Visnyevszkij most is az „északi főváros” képviselő-testületének ismert tagja…

Tovább olvasom

Parragh úgy véli, nem kellene egyezkedni a minimálbérről, az érdekképviseletek amúgy is elavultak és súlytalanok

Az egész folyamat szakmailag megalapozatlan, kevés a háttértámogatottság, a szervezetek súlytalanok, mondja ezt az iparkamara elnöke. A munkáltatói érdekképviseletek kikérik maguknak. „Károsnak tarjuk a politikai és hatalmi indíttatású, a munkaadói szervezeteket sértő, szakmaiatlan megnyilvánulásokat” – reagált közleményében a három legnagyobb munkáltatói érdekképviselet, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, MGYOSZ és VOSZ arra, hogy a Portfolio.hu-nak adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke alapjaiban kérdőjelezte meg részvételüket a minimálbér megállapításának folyamatában. Az érdekképviseletek szerint „a gazdaság sok szereplőjének sokszínű véleménye fontos, de a formális bértárgyalások továbbra is a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, valamint…

Tovább olvasom

Két hónapon belül elkezdhetik építeni a miskolci turbó-körforgalmat

Bizonyos forgalomkorlátozások már szeptember második felében elkezdődnek a Vörösmarty utca és Király utca kereszteződésében. Heteken belül megkezdődik a kivitelezése a már egy évvel ezelőtt beharangozott, az Y-híd beruházáshoz kapcsolódó háromsávos, jelzőlámpával szabályozott turbó rendszerű körforgalomnak a Király és a Vörösmarty utca keresztezésében. Arra, hogy a beruházás rövidesen elkezdődik, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. augusztus végi, menetrendváltással kapcsolatos közleménye mutat rá. Ebben az állt: a körforgalom építése, és a Vörösmarty utca egy szakaszának négysávosítása miatt a közlekedési cég már szeptember 1-jétől módosította két autóbuszjáratának (a 3A-snak és a 24-esnek) az útvonalát, illetve a menetrendjét…

Tovább olvasom

Előválasztási aláírásgyűjtők mellett teljes véletlenségből fideszes aktivisták is megjelentek aláírást gyűjteni – természetesen szabálytalanul

Úgy tűnik, “elfelejtették” értesíteni a hatóságokat saját rendezvényükről, ahol persze a Stop Gyurcsány, Stop Karácsony volt a téma. A rendőröktől csak egy ejnye-bejnyét kaptak, lepődjünk meg. Pont oda települtek ki aláírásokat gyűjteni, ahol a Momentum tette ezt az előválasztáshoz. Rendőrök jelentek meg szombaton Bicskén, ott, ahol egymástól pár méterre két aláírásgyűjtő pult is volt: az egyiket a Momentum állította fel az az előválasztáshoz, a másikat a Fidesz, a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” elnevezésű kampányukhoz. A Magyar Hang a hétvégi incidens miatt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysághoz fordult, hogy részleteket tudjon meg arról. A…

Tovább olvasom

Mészáros Lőrinc 337 milliárdos pályázatot nyert el

A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd, nettó 337 milliárd 904 millió forintos ajánlattal nyerte el az úgynevezett Déli Körvasút kivitelezési pályázatot, írja a 24.hu. Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy a megvalósítás során az utóbbi száz év legjelentősebb budapesti vasúti fejlesztés válik valóra. A projekt megvalósítása során Ferencváros és Kelenföld között újabb vágányokat fognak építeni, valamint a jelenleg is használtakat fel fogják újítani. A tervek szerint a Közvágódhídnál és Újbudán új állomásokat is fognak építeni. 6 új vasúti hídrendszert, 13 kilométernyi új vágányt és 16 vasúti kitérőt is ígér…

Tovább olvasom

Összesen 80 tonna szemetet szedtek ki a Tiszából két év alatt

A Hulladékmentes Tisza program keretein belül 80 tonna hulladékot távolítottak el a Tiszából és árteréből az elmúlt két évben. A háromoldalú összefogással – The Coca-Cola Foundation, Országos Vízügyi Igazgatóság, Tiszai PET Kupa – megvalósult hulladékmentesítési program részeként elindították a hulladéktérképezéshez a GPS alapú nyomkövetést, kiépült az első Kiskörei Folyómentő Központ és felhasználták a műanyagot másodnyersanyagként a Plasztikkajak prototípusainak előállításához – írta meg az Ökopolisz. Ettől a hónaptól újabb 150 ezer dolláros támogatással egy éven keresztül ismét folytatódhat a Tisza megtisztítását célzó, szemléletformáló program. A vízügy közreműködésével a Kiskörei Vízlépcső szomszédságában…

Tovább olvasom

Akár 30-40 százalékkal is drágulhat a gyermekétkeztetés az intézményekben

A 2021. szeptember elseje után megindított közbeszerzéseknél már kötelezően figyelembe kell majd venni azt a 676/2020-as kormányrendeletet, amit tavaly decemberben hirdettek ki. A jogszabály alapvetően átalakítja, megújítja az óvodák, iskolák és szociális intézmények részére biztosított étkezést. A Napi.hu szerint a változás egyik következménye, hogy a 2022. január 1-től a közétkeztetésben felhasznált élelmiszerek legalább 60 százalékának hazai forrásból kell származnia (vagy úgynevezett rövid ellátási láncon keresztül), de ezt az arányt 2023. január elsejétől már 80 százalékra emelik. A módosítás másik következménye a szezonalitás, a tárolási és szállítási kapacitások átalakulása, amik az árakra is hatással…

Tovább olvasom

Koronavírus jelentés: A hétvégén elhunyt 9 beteg és 648 új fertőzöttet találtak

Az elmúlt három napban 648 új koronavírusos esetet szűrtek ki, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 688 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – tájékoztatott hétfő délelőtt a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 30 070 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 5382 főre emelkedett, ami 391-el több az előző adatközlés óta. A kórházban ápoltak száma csütörtök óta jelentősen emelkedett, akkor 149-ről számoltak be, jelenleg 194 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. Közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen, az ő számuk 4-gyel nőtt a hétvégén. Péntek óta 17 897-en kapták meg az első…

Tovább olvasom

Pálinkás Józsefnek nem lett meg a 20 ezer aláírás, így ő és pártja beáll Márki-Zay Péter mögé

Több ezer aláírás hiányzott Pálinkás Józsefnek ahhoz, hogy meglegyen az induláshoz előírt 20 ezer ajánlás a hétfői határidőre, így a miniszterelnökségért nem tud indulni az előválasztáson. A Telexnek annyit elárult, hogy a részeredményekből már látszott, hogy tízezernél több ajánlás jött össze, de az induláshoz előírt 20 ezres számtól messze járt. Ennek legfőbb oka szerinte az erőforráshiány volt. A tavaly októberben alapított pártnak még nincs annyi aktivistája és pénze, mint a konkurenseknek. Azok vannak előnyben, akiknek van egy listájuk, amely alapján célzottan tudnak ajánlásokat gyűjteni. Tudják például, hogy Gipsz Jakab aláír nekik, és ha van…

Tovább olvasom

Miskolc levegője élőben

2021 szeptember 2-án a Miskolci Egyetemen ünnepélyes keretek között átadásra került a HungAIRy PM monitoring rendszer. Ettől a naptól a nyilvánosság számára is elérhetőek lesznek Miskolc részecske – köznyelvben szállópor – szennyezettségére vonatkozó adatok a pmmonitoring.hu honlapon keresztül. A Miskolci Egyetem és Miskolc MJV Önkormányzatának szakemberei több mint két éves közös kutató-fejlesztő munkájának eredményeképp elkészült mérőegység-hálózat és a pmmonitoring.hu honlap. Az ünnepélyes átadáson köszöntőt mondott: Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere, és Bozzay Péter, a Herman Ottó Intézet N.Kft. ügyvezetője. A mérőegység-hálózatot és…

Tovább olvasom