Ki ülhet a fideszes Hubay György helyére a parlamentben?

Megosztás

Már több mint egy hete tart az ellenzéki előválasztás jelöltállítási időszaka, melynek egyik célja BAZ megye 2-es választókörzetében, Diósgyőrben és környékén olyan politikust találni, aki képes lesz legyőzni a majdani kormánypárti ellenfelét. A két aspiráns Hegedűs Andrea DK-s városi képviselő, illetve Varga László MSZP-s politikus, aki egyéniben ugyan legutóbb kikapott Hubaytól, listás bejutóként jelenleg mégis az Országgyűlés tagja.

Bár hivatalosan még nem jelentették be, de szinte bizonyos, hogy a néhai Kriza Ákos által támogatott, ám megválasztása után a lakosság részéről kemény kritikákat elviselni kényszerülő Hubay György helyett új fideszes politikus kap majd lehetőséget a megmérettetésre 2022 tavaszán. A tudatosan felépített jelölt az egykori alpolgármester, majd kompenzációs listáról a városi közgyűlésbe jutott, később onnan távozó és inkább a többszöri (Ellipsum fürdőért illetve a Diósgyőri várért felelős) miniszteri biztosi pozíciót választó Kiss János, aki nem mellesleg a kormánypárt választókerületi elnöki pozícióját is begyűjtötte.

Az ő kihívója szeretne lenni az a Hegedűs Andrea, akit eredetileg is Diósgyőrben akartak indítani, de később a város más területére, az egyes körzetbe szerették volna átirányítani. Végül a városi képviselő asszony az eredeti elképzeléseknek megfelelően Varga László ellenfele lesz az előválasztáson. Erős támogatókat tudhat maga mögött, hiszen az ellenzék jelenleg két legerősebb pártjának miniszterelnök-jelöltjei, Dobrev Klára és Jakab Péter is őt javasolja megválasztani szeptemberben. A Jobbik elnöke azt írta róla, hogy a 2019-es önkormányzati választások során ismerte meg, és aki azóta önkormányzati képviselőként is bizonyította, így biztosan számíthatnak rá a miskolciak. “‘Pedagógus, mint én, harcos, mint én, kitartó, mint én” – tette hozzá.

A szocialista országgyűlési képviselő, Varga László saját pártja megyei elnöke, őt Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt, illetve Tóth Bertalan pártelnök támogatja, de nagy meglepetésre Veres Pál, Miskolc polgármestere is letette mellette a voksot egy posztjában – pedig ő korábban kifejezetten azt ígérete, nem szól bele az ellenzéki előválasztásba.

Hogy az kampány elindult, azt többek között onnan tudhatjuk, hogy Varga László már elment a tavirózsák ellenére nem túl gusztusos miskolctapolcai Békás-tóra, hogy azt megtisztítsa, és mindezt fotókkal is jól dokumentálhassa. Egyesek szerint ez az akció erős kezdés volt, mások szerint kérdéses, valóban az lenne-e a dolga egy országgyűlési képviselőnek, hogy derékig merül a posványba. Egy biztos, az akcióval hivatalosan és visszavonhatatlanul megkezdődött a kampányidőszak, és kíváncsian várjuk, milyen attrakciókat hoz még magával…

Miskolc 2-es választókörzete egyébként B kategóriás terület, ahol – az előzetes felmérések szerint – a majdani közös ellenzéki jelöltnek jó esélye lesz legyőzni fideszes ellenfelét.

A választókerület települései:

  1. Miskolc
  2. Parasznya
  3. Radostyán
  4. Sajóbábony
  5. Sajólászlófalva
  6. Varbó

Hogy a többi BAZ megyei választókörzetben milyen jelöltek állnak a startvonalra az előválasztáson, ezekben a korábbi cikkeinkben lehet elolvasni.

BAZ1

BAZ3

BAZ4

BAZ5

BAZ6

BAZ7

Kapcsolódó cikkek