Figyelmetlenségből okozott halálos balesetet, tiszaújvárosi lány az áldozat

A Hajdúböszörményi Járásbíróság 2021. június 28-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott a 35-ös számú főúton, Polgár közelében – írja a Debreceni Törvényszék honlapja. A bíróság bűnösnek mondta ki a 27 éves férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségében, ezért őt 1 év végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte, valamint 2 év 10 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. május 18-án 13 óra 30 perc körül személygépkocsival közlekedett a 35-ös számú főúton Polgár felől Tiszaújváros irányába, megközelítőleg 85-90 km/h sebességgel.…

Tovább olvasom

Csomagolásmentes vízzel újít a Hell, éttermek és szállodák kapnak belőle

Új márkával, a Floewaterrel lép be a vízpiacra a Hell Energy – írta meg a Portfolio.hu. A vízszűrő- és kezelő technológiát, vagyis magát a szűrőberendezést éttermek, szállodák, fitness termek és munkahelyek számára fogják bérbe adni, ezzel lényegében egy csomagolásmentes megoldást kínálva a vízfogyasztásra. “Magyarországon a vezetékes hálózat által biztosított ivóvíz nagyon jó minőségű és olcsó, így teljesen felesleges palackokkal és szállítással terhelni a környezetünket, hiszen csomagolás nélkül, mindenki számára elérhetően ott a csapvíz” – magyarázta Szabó Diána, a Hell Energy senior brand managere a Floewater sajtóeseményén, majd folytatta: „Idén februárban…

Tovább olvasom

Nem ok nélkül vették őrizetbe a magyar futballhuligánokat – náci karlendítés, rendőrök dobálása, marihuána

Amiről a magyar közmédia nem beszél, a német rendőrség azonban igen. Lehet, hogy itthon ezt következmények nélkül lehet, de Németországban nem. Az eddigi híradásokból nem volt teljesen egyértelmű, hogy a német hatóságok szerint pontosan mit követtek el azok a magyar szurkolók, akiket a müncheni német-magyar csoportmeccsen, valamint aznap a városban vettek őrizetbe, illetve vádoltak meg, illetve az sem, hogy hányan érintettek. A müncheni ügyészség a 444 kérdésére most részletezve megírta, hogy hány ember érintett, és mi a vád ellenük. A legsúlyosabb helyzetben az a férfi van, akit – az érintettek…

Tovább olvasom

Elképesztő képsorok: Az audis ezzel a döbbenetes ámokfutással több autós életét közvetlenül veszélyeztette – videó

Egy motoros kamerája vette fel az esetet, ami felett nagyon nehéz napirendre térni. Csak remélni tudjuk, hogy nem sokáig vezethet már közúti forgalomban ez az audis ámokfutó. A felvételt egy motoros kamerája rögzítette néhány nappal ezelőtt a 8-as főúton, a csehbányai elágazás előtt. Az audis egy olyan előzést indított meg, amiből nem tudott visszatérni. Az óriási baleset centiken múlt. A felvétel magáért beszél. Gyakorlatilag az összes szemből érkező autóst közvetlen életveszélybe sodorta. (Bpiautosok.hu)

Tovább olvasom

Hadházyék körzetében teljesen eldurvult az ellenzéki előválasztás kampánya – megy a sárdobálás, a Fidesz már csak egy kávét kér

Kedves ellenzéki előválasztási jelöltek! Ha ilyen viselkedést folytatnak, remekül meg is ágyaznak Orbán Viktor újabb választási győzelmének. Csak így tovább, ha szeretnék, hogy folytatódjon a NER-uralom. „Szükség van a Momentumra, de nem ilyen áron” – mondta Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő egy keddi háttérbeszélgetésen. Az MSZP-Párbeszéd előválasztási jelöltje azért hívta össze az újságírókat, mert szerinte a zuglói előválasztási kampány elérte azt a határt, amit már nem kellene átlépni. „Egy politikusnak tűrnie kell. Én sokat tűrtem az elmúlt hónapokban, de azt éreztem, kezd sok lenni, és ezért elmondom a véleményemet” –…

Tovább olvasom

Hazánk első patkány- és egértérképe, utóbbiban Borsod igen rosszul áll

Az ország minden pontján észlelnek és jelentenek a lakosság számára kellemetlen rágcsálókat, most egy térképen megnézhetjük a pontosabb számadatokat is. Nincs olyan pontja az országnak, ahol ne észlelnének patkányokat, de az egyes megyék, nagyvárosok között hatalmasak a különbségek – derült ki a most először elkészült országos patkánytérkép adataiból, amelyek az egerek előfordulását is megmutatják. Mindkét kártevőből többel találkozott az elmúlt időszakban a megkérdezettek nagyobb része. Eddig idehaza csak a patkányok elterjedtségéről gyűjtöttek részlegesen adatokat néhány nagyobb településen, de évtizedes, részletes idősorok egyedül Budapestről állnak rendelkezésre. Magyarország most az egyik legrégebbi…

Tovább olvasom

Tragédia: Egy szabolcsi háziorvos és családja hunyt el a hét eleji szén-monoxid-mérgezésben

Gyászol Tarpa, valószínűleg már napokkal ezelőtt bekövetkezhetett a tragédia, de csak hétfőn lett gyanús a munkatársaknak a háziorvos hiánya. „Egy csodálatos orvossal, emberrel, családdal lettünk kevesebbek” – így reagáltak a tarpaiak arra a tragikus hírre, miszerint szén-monoxid-mérgezésben elhunyt szeretett háziorvosuk és annak családja. Mint kiderült, otthonukban volt riasztó, de miután az lemerült, nem jelzett. Ma este gyertyát nyújtanak értük. Mint arról korábban beszámoltunk, szén-monoxid mérgezésben hunyt el egy Budapesten élő négytagú család. A hivatásos tűzoltókat hétfő éjjel riasztották a Jókai utcai lakáshoz, a mérgező gáz jelenlétét pedig rögtön kimutatták helyiség levegőjében.…

Tovább olvasom

A klímaváltozás rendre ránk rúgja az ajtót – derékig érő jég egy vihar után – videó

Kelet-Franciaországban óriási jégverés tombolt, úgy kellett lapátolni a jeget, mintha tél lenne. Miközben Amerikában csaknem 48 fokos hőmérséklettel sorra dőlnek meg a melegrekordok, itt, Európában heves zivatarok és szupercellák tombolnak, jeget és vizet zúdítva a tőlünk nyugatabbra élők nyakába. A kelet-franciaországi Plombières-les-Bains faluban a jég olyan hatalmas mennyiségben és méretben zúdult le, hogy csaknem derékig érően borítja be a település utcáit. Nemcsak tojásnagyságú, de narancsméretű jég is esett, amely házak és autók ablakait törte ripityomra, és több embert súlyosan megsebesített. Elzászban és Franciaország több más északi tartományában rendkívüli katasztrófahelyzetet hirdettek, miután a meteorológia…

Tovább olvasom

Égető szükség van új parkolóhelyekre Miskolcon

Már zajlanak az előkészületek, hogy ne csak szavakban, de tettekben is megnyilvánuljon a városvezetés részéről az akarat. A kettes ütem építésekor még jóval kevesebb autóval számoltak, így a területen most az új parkolók létesítése az egyik legnagyobb feladat. Emellett a zöldterületek gondozása is nagy figyelmet igényel.  Új parkolóhelyek kialakítása, valamint zöldterületek karbantartása, gondozása – ezek a legnagyobb megoldandó problémák Miskolc 6-os választókerületében, ami körülbelül az Avas kettes ütemét fedi le. A terület keddi bejárás kiderült, a helyi önkormányzati képviselő, Szilágyi Szabolcs ezekre folyamatosan keresi a megoldást, és a parkolóhelyek számát tekintve rövidesen…

Tovább olvasom