5+1 hiba, amit te is elkövetsz edzés közben – így kerüld el, hogy hiába izzadj!

Ha már rászántad magad az edzésre, ne izzadj hiába, eddz okosan! Ezzel az 5+1 egyszerű tippel felturbózhatod a gyakorlatokat, hogy csinosan várhasd a fürdőruhaszezont. A rendszeres testmozgásnak számtalan előnye van az egészségünkre és közérzetünkre hosszú- és rövidtávon egyaránt, de valljuk be, sokakat inkább az esztétikus megjelenés iránti vágy motiválja. „Bármi is legyen a cél, ha látványos eredményeket akarunk elérni, érdemes okosan edzeni, vagyis a részletekre is odafigyelni” – mondja Katus Attila edző, életmód-tanácsadó. „Személyi edzőként sokszor találkozom olyan tévhitekkel, amelyeket a tudomány már rég megcáfolt, és csak hátráltatják az eredmények…

Tovább olvasom

Amerikai kutatók szerint hiányzik 9500 áldozat a magyar járványstatisztikából

A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézetének (IHME) szakemberei nemrég publikált elemzésükben arra jutottak, hogy a legtöbb országban hiányosak a koronavírus miatti halálesetekről szóló kimutatások – szúrta ki a HVG. A szakemberek ezt arra alapozzák, hogy a különböző államok által közölt adatok alapján mintegy 3,2 millió elhunytat regisztráltak tavaly márciustól idén május 3-ig, de számításaik szerint a pandémia ténylegesen 6,9 millió áldozatot követelt szerte a világban. Az eltérések a kutatók szerint abból adódhatnak, hogy a világ más-más részein eltérő szempontok alapján vezetik a halálozási statisztikákat, de a különbségekhez hozzájárulhat az is,…

Tovább olvasom

Hamarosan megkezdődik a 16–18 évesek oltása, innen tölthető le a szülői hozzájáruló nyilatkozat

Hétfő reggeltől már az érvényes regisztrációval rendelkező 16–18 évesek is tudnak online időpontot foglalni az oltásra. Több mint 84 ezer érvényesen regisztrált fiatal számára nyílt meg mától az időpontfoglaló – írták a koronavirus.gov.hu oldalon. A közlemény szerint a fiatalok oltására május 13. csütörtöktől május 18. keddig hirdettek időpontokat a kórházak. Az oltás Pfizer vakcinával fog történni, a jogosultak erről ma SMS-értesítést is kapnak. A kormányzati oldalon felhívják rá a figyelmet, hogy az oltásra kinyomtatott, kitöltött és aláírt szülői hozzájárulási nyilatkozatot is kell vinniük a regisztráltaknak, amely a koronavirus.gov.hu honlapról letölthető. A szülői hozzájáruló nyilatkozat…

Tovább olvasom

Az importált zöldségnek kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a helyi húsnak

A fenntarthatóbb élelmezésre törekvő irodalomban gyakran hangzik el, hogy minél közelebbről származik az élelmiszer, annál jobb, és hogy törekedjünk arra, hogy helyi élelmiszert fogyasszunk. Ez azonban nem mindig van így – állítja Tamas Lestar, a Winchester Egyetem kutatója a The Conversation.com-on megjelent írásában. A helyi élelmiszerek melletti leggyakoribb érvek, hogy mivel legfeljebb rövid távon szállítják, jóval kevesebb az üvegházhatású gázkibocsátás, másfelől a tápértékük is magasabb. Lestar azonban arra mutat rá, hogy más szempontok is vannak, amiket figyelembe kell venni, így összességében nem minden esetben fenntarthatóbb egy helyi élelmiszer az importáltnál. Az egyik fontos…

Tovább olvasom

Véletlenül hat adagnyi Pfizer-vakcinát kapott egy nő

Tévedésből hat adag koronavírus elleni Pfizer-BioNTech-vakcinával oltottak be egy 23 éves orvostanhallgatót egy toszkánai kórházban, jelentette az AGI olasz hírügynökség. A hibát egy ápolónő követte el, aki a vakcina teljes fioláját, amely hat adagot tartalmaz, beadta az egyetemistának. Amikor észrevették a hibát, a fiatal nőt elővigyázatosságból megfigyelés alá helyezték, de jól van. A hírügynökség szerint a Pfizer oltóanyagának klinikai próbái idején előfordult az, hogy négy adagot adtak be egyszerre egy embernek, de olyan, hogy valakit hat adaggal oltottak volna be, nem található az orvosi szakirodalomban. (MTI)

Tovább olvasom

A rendőrség szerint valóban támadás érte a vakcinafoglaló weboldalt

Korábban mi is beszámoltunk arról, amikor a kormány egyetlen napra megnyitotta a foglalási lehetőséget a Pfizer–BioNTech-vakcinára az online rendszerben, azonban az oldal kora reggel elérhetetlenné vált és egészen másnap reggelig az is maradt, kaotikus helyzeteket eredményezve az oltópontokon. Az operatív törzs aznapi bejelentése szerint a hibát nem a nagy érdeklődés miatt hirtelen megnövekedő forgalom, hanem túlterheléses támadás okozta. A kormány a pandémia ideje alatt már hatodszor hivatkozott arra egy-egy központi oldal bedőlésekor, hogy azt támadás érte. Bár szakértők a legutóbbi esetnél is jelezték, hogy nem tartják valószínűnek, hogy valóban támadás történt volna, kívülről ezt általában nem…

Tovább olvasom

Jogászok szerint a munkáltató nem kötelezheti oltásra a munkavállalót

Szabadnapokkal motiválhatja vagy jutalmazhatja az oltást, de nem alkalmazhat szankciót azokkal szemben a munkáltatójuk, akik nem szeretnék beoltatni magukat – írták közleményükben a védettség foglalkoztatási feltételeiről a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő jogászai. Eszerint a legfontosabb tudnivalók: A munkáltatók nem kötelezhetik oltás felvételére dolgozóikat. A védettség munkahelyi nyilvántartásának speciális feltételei vannak. A munkáltató csak olyan adatot kérhet a munkavállalóktól, ami a munkaviszony létesítése vagy teljesítése szempontjából lényeges. Ám azt, hogy mi minősül lényeges adatnak, azt már nem határozza meg a jogszabály. A munkáltatók csak meghatározott célok…

Tovább olvasom

Karácsony szerint nem csoda, hogy a Soros-ösztöndíjas Orbán jobban beszél angolul

„A hirtelen támadt érdeklődésre reagálva készséggel elismerem, hogy a miniszterelnök beszélt angolja alighanem jobb, mint az enyém, legalább annyi különbség van a nyelvtudásunk között, mint amennyi egy Angliában töltött Soros-ösztöndíj, és egy egyetemen megszerzett középfokú nyelvvizsga között feszül. Ezért én dolgozom is angolomon folyamatosan. A miniszterelnök úr újsütetű kínaiját és oroszát viszont nem tervezem behozni” – írta Karácsony Gergely hétfőn a Facebookján. A főpolgármester azért reagált így, mert az Orbán Viktort lekövérező és lealacsonyozó megjegyzése után a kormánypárt tagjai azt hozták fel, hogy ő ezt biztosan tolmáccsal mondta az érintett…

Tovább olvasom

Koronavírusban halt meg egy elítélt, akiről nem beszélnek

Hivatalosan eddig tizenhárom fogvatartott halt meg koronavírus miatt a hazai börtönökben, a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnokságának tájékoztatása szerint mindannyian a tököli rabkórházban. Csakhogy a hvg.hu információja szerint az áldozatok között van a 2008-as pécsi kézigránátos gyilkosság miatt elítélt egyik férfi is, aki néhány éve azzal került be a hírekbe, hogy a sopronkőhidai fegyházban illegálisan készített videóit tette fel a netre. Két, egymástól független forrás is megerősítette a lapnak, hogy ő nem Tökölön, hanem egy budapesti kórházban halt meg. Ez úgy lehetséges, hogy amikor már beteg volt, büntetése félbeszakítását engedélyezte a börtön…

Tovább olvasom

Az MSZP kiemelt pénzügyi támogatást, a DK fizetésrendezést ígér a mentősöknek

Az MSZP a mentésügy kiemelt pénzügyi támogatására, a Demokratikus Koalíció (DK) pedig a mentősök fizetésének rendezésére tett ígéretet hétfőn, a mentők napja alkalmából. A szocialisták az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írták: a mentők bebizonyították, hogy a legnagyobb bajban is számíthat rájuk az egész ország, köszönet és hála illet meg mindenkit, aki vállalja ezt a hivatást. Az egészségügyben dolgozni már a koronavírus-járvány előtt is rendkívüli kihívást jelentett – jegyezték meg. Az MSZP – hangsúlyozták – kiáll az egészségügyi dolgozók, köztük a mentősök mellett is. Hozzátették: a párt ezért kezdeményezi a Kormányváltást,…

Tovább olvasom