A brit mutáns miatt sok fiatal kerül kórházba

Galgóczi Ágnes közölte, 2,8 millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcina első adagját, 1,2 millió embernek pedig már mindkét dózist beadták. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 28 százaléka már legalább egy oltást megkapott, míg az európai uniós átlag csupán 13 százalék – hangsúlyozta. Magyarországon is többféle mutációját mutatták már ki a vírusnak. A leggyakoribb a brit mutáns, amely nagyon gyorsan terjed, és súlyosabb megbetegedést okoz, sok fiatal is kórházba kerül miatta – mondta az osztályvezető. Megjegyezte, hogy bár a kórházban kezeltek száma örvendetesen csökkent, még mindig 10 ezer feletti.…

Tovább olvasom

A New York Times szerint sokkal több orosz hunyt el koronavírusban, mint amennyit elismernek

Oroszországban sokkal többen haltak meg koronavírusban, mint amennyit a hivatalos statisztikákban elismernek, állítja a The New York Times helyszíni riportjában. A lap számításai szerint a hivatalos adatakkal szemben, amelyek eddig összesen 102 ezer áldozatról szólnak, csak tavaly több mint 300 ezres többlet halálozás volt az országban. A cikk nem állítja, hogy valamennyi eset a koronavírussal áll összefüggésben, de a lap szerint az nem igaz, amit az orosz vezetés állít, hogy jobban kezelték volna a járványt, mint az Egyesült Államok vagy Európa többi része. A The New York Times statisztikája szerint Oroszországban…

Tovább olvasom

Ismét szomorú eredmény a Diósgyőrtől: DVTK – Paks 1-4

Az OTP Bank Liga 28. fordulójában már a mérkőzés elején létszám- és gólhátrányba került a DVTK a Paks ellen, ráadásul a vendégek nem sokkal később megduplázták az előnyüket is. A félidő végén a DVTK többször veszélyeztette az ellenfél kapuját, de a gólszerzés nem sikerült. A szünet után a vendégeket a saját kapufájuk is kisegítette, majd továbbra is a DVTK támadott, de a gólt a Paks szerezte. A hajrában Molnár Gábor lövésével zárkózott a Diósgyőr, de egy percen belül a vendégek állították be a végeredményt – számolt be a dvtk.eu. Sárga…

Tovább olvasom

Horváth Csaba: “Hogy meghalt 22 ezer állampolgár, az a kormány hibája” – videó

A Reflektorban vendége Horváth Csaba, Zugló polgármestere volt, akivel többi között Lázár János korábbi felszólalásáról, a Fidesz “a baldoldal oltásellenes” kampányáról, valamint Hadházy Ákos zuglói indulásáról is beszélt a JövőTV műsorában. Lázár János, a Rádió 7-nek adott interjújában azt közölte, hogy a keleti vakcinák eddig 600 ezer magyarnak mentették meg az életét, a nyugati vakcinák hiánya miatt pedig 20 ezer magyar vesztette életét. A zuglói polgármester szerint hányingerkeltő ez a kijelentés, ugyanis a poglármester szerint a magyar oltási terv gerincét nyugati vakcinák adják. Megjegyezte viszont, hogy ettől függetlenül bármelyik vakcina jobb, mint…

Tovább olvasom

444: Magyarországon csak Orbán kameráját engedik be a kórházakba – videó

28 szerkesztőség fordult a döntéshozókhoz, hogy engedjék őket tudósítani a kórházakból, és engedjék nyilatkozni az egészségügyi dolgozókat, hogy pontosabb képet kaphasson az ország a járványhelyzetről. A kérést még a Magyar Orvosi Kamara is támogatta. Orbán Viktor válaszában az egész független médiát azzal vádolta meg, hogy akadályozni szeretnék az orvosok munkáját, és be akarják csapni a közvéleményt. Ugyanakkor Európában szinte mindenhol belátták, hogy egy ilyen súlyos helyzetben a szabad tájékoztatás életeket menthet. Hozzánk legközelebb dunaszerdahelyi kórházban gondolták ugyaníg és megengedték két felvidéki honfitársunknak, hogy leforgathassáka “NEM AKARNÉK MEGHALNI MÉG” című riportot.…

Tovább olvasom

Már forgatják a titokzatos Gyurcsány-filmet

Elindult a forgatása annak a filmnek, amely Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklatáról, annak utóéletéről és így közvetlenül a 2006 őszén kirobbant utcai eseményekről, például a tévészékház elleni ostromról szólhat majd – tette közzé a Telex. Ezt onnan tudja a portál, hogy élőben látták, amint felállították a díszlet egy részét a budapesti Szabadság téren, a volt tévészékház előtt, ahol az ostrom történt. Ennél többet viszont csak pletykákból tudni a jó eséllyel nagyon erős politikai töltettel készülő, a 2022-es választások előttre összeálló filmről, amelynek ügyében szinte minden érintett elzárkózott…

Tovább olvasom

Ma van a magyar költészet napja – videó

Ma április 11-e van, azaz az 57. magyar költészet napja, amit 1964 óta tartanak József Attila születésnapján. A járvány előtt ezen a napon minden évben irodalmi előadóesteket és könyvbemutatókat tartottak szerte az országban, idén viszont minden ilyen esemény elmarad a vírus miatt. Lillafüreden a költő születésének 100. évfordulójára szobrot állítottak 2005. április 10-én volt. József Attila szoboralakja a Szinva-patak vízesése mellett egy falnak támaszkodva látható, ahogy lehunyt szemmel élvezi a természet hangjait. A mellette lévő falfelületen, egyik legszebb versének, az Ódának részleteit olvashatjuk. Varga Éva szobrászművész választása azért esett erre…

Tovább olvasom

Fekete-Győr: Álljon ki az ellenzékkel közös videóban a Fidesz

Fekete-Győr András mai videójában azt fejtette ki, hogy jelenleg a magyarság legfontosabb ügye az, hogy minél többen be legyünk oltva és biztonságban legyünk. Meglátása szerint minél nagyobb a baj, annál nagyobb társadalmi összefogásra van szükség. “Ez nem pártpolitika! Szükségünk van összefogásra az oltások érdekében! Az ellenzék tavaly békejobbot nyújtott Orbán Viktornak, de ő azt akkor nem fogadta el. Mi azt látjuk, hogy több mint 20.000 magyar áldozattal a hátunk mögött szükség van egy széleskörű összefogásra az oltások érdekében. Ezért a Momentum miniszterelnök-jelöltjeként arra kérem fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy egy közös videóban…

Tovább olvasom

Az Emmi válasza az ellenzék kérésére: „Gyurcsány, Karácsony, Jakab”

A DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös közleményükben arra tettek javaslatot, hogy legyen elég a TAJ-kártya felmutatásával vakcinához jutni azoknak, akik felkeresik a háziorvosukat, a kormány pedig jelölje ki a regisztráció nélküli oltás helyszíneit például a stadionokban, majd az önkormányzatok bevonásával végezze el a feladatot. Ezzek kapcsolatban kérdezte az ATV az Emmit, amely válaszában a szokásos “az ellenzék oltásellenes” kártyát húzta elő: „Az a baloldal beszél a regisztráció eltörléséről, amelynek a képviselői – többek között Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Jakab Péter –…

Tovább olvasom

Rasszista, homofób és szexista megjegyzések miatt panaszoltak be egy történész oktatót

Nem tudni, hogy egyszeri alkalom volt-e, ami idén február 17-én történt a Szegedi Tudományegyetem egyik délutáni előadásán, amelyen Gulyás László történész, főiskolai professzor hallgatóinak egy része szerint rasszista, homofób, szexista megjegyzések sokaságát használta – számolt be róla a szeged.hu. Az előadás nehezen minősíthető stílusa miatt négy hallgató panaszlevelet írt és küldött el.  A panaszlevelet író hallgatók elmondták, hogy a Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy előadását – ahogyan a digitális oktatás miatt más előadásokat és szemináriumokat – online-n tartották meg, amire közel hatvan hallgató jelentkezett fel. Bizonyára nem…

Tovább olvasom