Magyarország-részvény, euró, négynapos munkahét – itt a Momentum előválasztási programja

A miniszterelnök-jelöltként már megnevezett Fekete-Győr András és a Momentum bemutatta, milyen programmal vesznek részt az ellenzéki előválasztáson. „2022-ben kapunk egy újabb esélyt, talán az utolsót, hogy elindítsuk Magyarországot a Nyugat irányába. Ehhez viszont rendszerszintű változásra, bátor, újító, ambiciózus célokra van szükség” – idézi Fekete-Győr szavait a HVG.hu, amely röviden pontokba is szedte a párt Új Magyarország Terv nevet kapó programjának legfőbb elemeit: rugalmas nyugdíj, Magyarország-részvény euró bevezetése, négynapos munkahát, az oktatás megújítása finn minta alapján, az egészségügy brit mintára történő átalakítása, a zöld Magyarország megteremtése, a családok egyenlőségének biztosítása. Ezen…

Tovább olvasom

Meghalt egy beoltott, leállították az oltást az egyik vakcinával Ausztriában

Nem oltanak tovább a Magyarországon is használt AstraZeneca egyik Ausztriába szállított vakcinaadagjával, mert nem sokkal azután, hogy megkapta a vakcinát, meghalt egy beoltott, egy másik pedig megbetegedett – írja a Reutersre hivatkozva a Telex. Fontos, hogy csak egyetlen adagról van szó, a vakcina további adagjait továbbra is használják. Egyelőre elővigyázatosságból vonták ki az adagot az oltási programból, mert nincs bizonyíték arra, hogy a vakcinának köze lenne a halálesethez. Az elhunyt és a megbetegedett beoltott mindketten egy Zwettl-i klinika nővérei voltak. Egy 49 éves nő véralvadási rendellenességbe halt bele, 35 éves…

Tovább olvasom

Novák Katalin Orbán Viktor lányát megelőzve az élen – kik a legbefolyásosabb magyar nők a közéletben?

A forbes.hu közzétette honlapján a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az összesítés első helyén Novák Katalin szerepel: a családügyi tárca nélküli miniszterről és egyben a Fidesz alelnökéről az egyéb tisztségei kapcsán a Forbes megjegyzi, hogy ő A Nők Magyarországért Klub alapító-elnöke, a Nők a Magyar Nemzetért Mozgalom elindítója, a Political Network for Values elnöke, a Nemzetközi Demokrata Unió női tagozatának alelnöke. Őt Orbán Viktor lánya, Ráhel és Varga Judit igazságügyi miniszter követik a dobogón, utánuk pedig Máger Andrea, Schmidt Mária, Dobrev Klára és Tüttő Kata következnek. A legérdekesebb viszont az, hogy Müller Cecília…

Tovább olvasom

Elérhető a dokumentum, amelynek előre kitöltésével gyorsítani lehet a helyszíni oltási adminisztrációt

Jelentősen meggyorsítja az oltással járó adminisztrációt, ha az oltandók magukkal viszik az oltásra a hozzájáruló nyilatkozatot – írja a kormányzati tájékoztató oldal alapján a HVG. Éppen ezért azt kérik az oltásra érkezőktől, hogy aki teheti, az nyomtassa ki, töltse ki és vigye magával az oltásra a nyilatkozatot akár háziorvosi rendelőbe, akár kórházi oltópontra hívják. A dokumentumban az oltandó személy adatai mellett elsősorban olyanra kíváncsiak, hogy volt-e az illetőnek rosszulléte korábbi oltások alkalmával, allergiás-e valamire, szed-e valamilyen gyógyszert, volt-e mostanában beteg, s esetleg nem várandós-e. A dokumentumot ide kattintva tudja pdf-formátumban letölteni.…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Teszetoszán viselkedik a kormány, ez az ő Waterloojuk – videó

„Ami az elmúlt napokban történt, meg történik, az énszerintem ennek a kormánynak a Waterlooja. Ha valaki nem tudja megszervezni, hogy 74 ezer embert beoltsanak egy hétvégén, (…) az elég gáz”, közölte Gyurcsány Ferenc egy vasárnap délelőtti Facebook-videójában – írja a Telex. A korábbi miniszterelnök arról is beszélt, hogy „ha kiderül, hogy a Magyarországnak járó Moderna vakcinából nem hívtuk le a nekünk járót, és elvitték a franciák, a németek, a dánok, mi meg hoppon maradtunk, mert a kormány ügyeskedik más vakcinákkal, az még inkább gáz.” A DK-s hozzátette: “Ez a kormány…

Tovább olvasom

Jó, hogy végre megvan a telefonszám, ahol változtatni lehet a vakcinaregisztrációs adatainkon, csak épp elérhetetlen

Az Index számolt be róla, hogy több olvasói levelet is kaptak, amelyben azt írták, a vakcinaregisztrációs adataink módosítása esetén hívandó 1818-as telefonszám egész nap elérhetetlen, ezért a szerkesztőség néhány tagja megpróbált kapcsolatot létesíteni a vonal túloldalán levőkkel, de sikertelenül. „Tájékoztatjuk, hogy jelenleg minden ügyintézőnk foglalt. Kérjük, ismételje meg hívását később” – szólal meg a gépi hang a vonal másik oldalán, majd bontja is a vonalat, ha valaki a 1818-as telefonszámon szeretné bejelenteni, hogy módosítaná vakcinaregisztrációját, vagy esetleg szeretne bejelenteni valamit a hétvégére megszervezett tömeges oltási programmal kapcsolatban. Pénteken kisebb pánikhullám…

Tovább olvasom

Fontos: Mégis lesz gyermekfelügyelet a miskolci óvodákban és általános iskolákban

Az alábbiakban a megyeszékhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályának ezzel kapcsolatos közleményét idézzük: “Az Emberi Erőforrások Minisztere által március 5-én, pénteken kiadott határozattal szemben – az önkormányzatok kérésére – mégis lesz gyermekfelügyelet a rendkívüli óvodai szünet, illetve az általános iskolai digitális munkarend ideje alatt. Szombaton este jelent meg a Magyar Közlönyben a gyermekfelügyeletről szóló kormányrendelet, amely szerint a szülők, törvényes képviselők kérelmére az intézményvezetők március 8-ától gondoskodnak a gyermekek, tanulók napközbeni felügyeletének megszervezéséről. A szülő, törvényes képviselő kérelmét elektronikus úton is benyújthatja az intézmény vezetőjének. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a járvány az…

Tovább olvasom

Elismert mesterszakácsát gyászolja Miskolc

Életének 66. évében, március 6-án reggel elhunyt Járcsics Emil, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség követe, Venesz-díjas mesterszakács – számolt be szomorú hírről a Miskolci Vendéglátósok Baráti Körének tájékoztatása alapján a Minap.hu. Járcsicsról Miskolc polgármestere, Veres Pál is megemlékezett. Mint írja: “A Berzeviczy Gergely Szakközépiskola szakoktatójaként, majd gyakorlati oktatás vezetőként több ezer diákkal és felnőttképzésben résztvevővel ismertette meg a szakács szakmán keresztül a vendéglátást, akik szinte mindegyike kellemes, szép emlékeket őriz „Emil Tanár úr”-ról”. A Minap.hu cikke szerint a szakács a miskolci gasztronómiai rendezvényeken is folyamatosan jelen volt, a Kocsonyafesztiválokon diákjaival…

Tovább olvasom

“Remélem, megdöglik!”, “Zárjátok el a levegőt a lélegeztetőgépén!” – így reagáltak Orbán szavazói Dobrev Klára Covid-fertőzöttségére

Elképesztő hozzászólások és modor a fideszes oldalak kommentelőitől arra a hírre, hogy Gyurcsány Ferenc felesége is megfertőződött a koronavírussal. Csak erős idegzetűek olvassák el ezeket a hozzászólásokat, az alpári stílus legalja tombol Magyarországon. Már az M1 híradója is hozta a formáját, Dobrev Klára megfertőződését ugyanis azonnal “jóindulatúan” összekötötte az elmúlt időszakban végzett országjárásával és azt a főcímet adta a hírnek, hogy Dobrev Klára szétfertőzhette az országot. (Vajon miért nem így tálalták tavaly ősszel azt, amikor Szijjártó Péter fertőzött több külföldi országban is rakásra?) De amit a fideszes szavazók műveltek a…

Tovább olvasom

Továbbra is ijesztően magas számok a harmadik hullámban, rengeteg az új fertőzött és az elhunyt

Szombaton ennél jóval kevesebb új fertőzöttet szoktak regisztrálni, de most még a hétvége sem hozott csökkenést. Egyelőre csak remélhetjük a lassú javulást, Borsodban az átlagnál kisebb mértékben növekedett a fertőzöttek száma. Szombaton 6201 az új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 466 017 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – olvasható a kormányzati tájékoztató oldalon. Eddig összesen 3 850 623 tesztet végeztek, az elmúlt napon a tesztek 18,3 százaléka lett pozitív. Elhunyt 108 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 873 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan…

Tovább olvasom