Orbán Viktort is beoltották… a kínai vakcinát kérte

A miniszterelnök saját maga adott hírt az eseményről és arról, hogy a kínai oltóanyagot kapta. Magyarország legfőbb vezetője vasárnap megkapta a koronavírus elleni oltást. A Facebook-oldalára feltöltött képek tanúsága szerint Orbán Viktor a kínai vakcinából kapott. A miniszterelnök már a pénteki rádióműsorában beszélt arról, hogy a hétvégén vagy a jövő hét elején ő is megkaphatja a védőoltást, mivel részt vesz a védekezés irányításában. (444.hu)

Tovább olvasom

Nemrég még árvíz sújtotta Velencét, most pedig szinte szárazak a csatornák – videó

Különösen nagy apály alakult ki az ikonikus városban, a gondolák már megfeneklettek a kiszáradó csatornákban. Erős kontraszt ez decemberhez képest, amikor még a Szent Márk teret is elárasztotta a víz, mert a városvezetés nem kapcsolta be a várost védő zsiliprendszert, a Mose-t. A Mose idén októberben működött először élesben, ekkor egy dagály ellen vetették be Velence folyamatosan csúszó, milliárdokba kerülő és korrupciós botrányokat kirobbantó mobilgátját, amiről a helyiek nem hitték volna, hogy valaha is elkészül. A gát célja, hogy megvédje a várost a hirtelen áradásoktól. Telex.hu

Tovább olvasom

“Kósa Lajos és sofőrje felváltva jártak az örökösnőhöz vesztegetési pénzekért” – egyre durvább irányba fordul a Kósa-botrány

A hatóságok is tudnak az ismeretlen eredetű, 68 millió forintos összegről, mégsem hallgatják ki Kósát. Vajon miért? Csárdi Antal szerint ez már régen nem becsapás, átverés és hihetetlen ostobaság, hanem kőkemény korrupciós botrány. Vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amit a csengeri örökösnő a rendőrségnek adott vallomása szerint Kósa Lajosnak továbbított- írja szombaton kiadott közleményében Csárdi Antal. Az LMP képviselője a birtokába került rendőrségi dokumentumra, egy vallomás összefoglalójára hivatkozva azt írja, hogy a csengeri örökösnőhöz tíz tételben érkezhetett utalás a Kiskun Tender Kft-től, amit később a címzett vagy…

Tovább olvasom

A mezőkeresztesi SMA-s Lilikén is a világ legdrágább gyógyszere segíthet

A kilenc hónapos kislánynál néhány hónapja fedezték fel, hogy nagyon komoly a baj, de még megmenthető lenne az élete. Neki is a Zolgensma adna reményt arra, hogy minél teljesebb életet élhessen, és ne legyen szüksége a most használt gépekre és állandó lélegeztetésre. Lilike 9 hónapos, és nála is az SMA1-t diagnosztizálták. A szülők mindent megtesznek érte, hogy segítsék a gyógyulását. Ezért – bízva a közösség erejében – gyűjtést indítottak, hogy kislányuk is megkaphassa a felépülésében sokat segítő, igen drága gyógyszert. A közösségi oldalukon ezt írták: “Életünk értelme 9 hónappal ezelőtt…

Tovább olvasom

Határtalan pofátlanság: A kaszinók nemcsak a nyitvatartás problémáját kerülték meg, hanem a fogyasztást is megoldják egy trükkel

Magyarországon jelenleg vannak, akiknek mindent szabad. A kaszinók különleges helyek, itt nem terjed a koronavírus és bármilyen szabályozás alól ki tudnak bújni. Kaszinóban járt a Blikk újságírója – a riportban azt igyekezett feltárni a lap, hogy megfelel-e az intézmény a járványügyi előírásoknak. A kaszinók – ellentétben más vendéglátóhelyekkel – a mostani lezárások idején is nyitva tarthatnak, ezt a kormány egyszerűen azzal indokolja, hogy ezek nem vendéglátóhelyek. A riportból az derül ki, hogy valóban, nem árulnak például italokat helyben fogyasztásra – ezt azonban nem úgy oldják meg, hogy a kaszinózók nem fogyaszthatnak, hanem…

Tovább olvasom

Komoly gond, hogy már 40-50 éves embereket vág kórházba a koronavírus, akiknek nincs is alapbetegségük

A járvány eddigi legdurvább következménye, hogy már nem beszélhetünk arról, hogy csak az időseket, csak a krónikus betegeket dönti le vészesen a Covid, hanem teljesen egészséges negyveneseket is. Erről Szlávik János beszélt. Durván lecsökkent a kórházba kerülők átlagéletkora az utóbbi időszakban. Az utóbbi hetekben azt figyelték meg, hogy csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerültek átlagéletkora. Gyakrabban találkoznak 40-50 éves emberekkel, akiknek nincs semmilyen alapbetegségük, mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az állami médiának.  Szombaton már több mint 5200 fertőzöttet ápoltak kórházban, ami a január eleji szintnek felel meg.…

Tovább olvasom

Mostantól hivatalosan Novák Katalin miniszter asszony engedélye kell az egyedülállók örökbefogadásához – ez is megvan a Fidesznek

Az azonos nemű párok örökbefogadását gyakorlatilag ezzel a kormányrendelettel teljesen ki is zárhatjuk, de a miniszternél kell kuncsorogni annak is, aki egyedülállóként szeretne gyermeket örökbe fogadni. Megjelent az örökbefogadással összefüggő eljárásrendet módosító kormányrendelet a Magyar Közlönyben. Ez alapján az egyedülállók már a gyakorlatban is csak külön miniszteri engedéllyel fogadhatnak örökbe gyereket, az azonos nemű párok előtt pedig teljesen bezárult a lehetőség. Közleményében Novák Katalin, családokért felelős tárca nélküli miniszter azt írta: ahogyan eddig, ezután is szakemberek döntik majd el, hogy az örökbe fogadni szándékozók személyiségük és körülményeik alapján alkalmasak-e gyermek…

Tovább olvasom

Borosgazda képzés indul Miskolcon

Szeretne szakképzett borosgazdává válni? Az alapokat elsajátíthatja egy Miskolcon és környékén megszervezett képzésen. A Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület borosgazda képzést hirdet. A képzés semmilyen hivatalos akkreditációval nem rendelkezik, képesítést nem ad, célja a szőlőtermesztéssel és borkészítéssel már foglalkozó vagy azt tervező jelentkezők részére egy gyakorlatorientált tudásátadás biztosítása kis birtokot üzemeltető gyakorló szereplők segítségével. A jelentkezők földrajzilag nincsenek korlátozva, ugyanakkor a képzés helye az elméleti napokon Miskolc (Avasi Présház), a gyakorlati napokon pedig a Bükki borvidék területe, így reményeink szerint hozzájárulhatunk a bükki borvidéki szőlész-borász utánpótlás eredményes kineveléséhez is. A képzés során egy évjáratot…

Tovább olvasom

A szakértők új álláspontja: A gyerekeket is oltsuk be!

Ezzel szeretnék elérni, hogy a vírus terjedését megállítsuk. Gyermekek és tizenévesek a célkeresztben. Szakértők szerint a gyerekek és tinédzserek beoltása lehet a kulcsa a vírus visszaszorításának. A klinikai vizsgálatok már elkezdődtek – olvasható a The Guardian cikkében. Bár a koronavírus ritkábban okoz a gyerekeknél súlyos lefolyású betegséget, és bizonyítékok vannak arra, hogy kisebb eséllyel kapják el a fertőzést, a vírus továbbadásában betöltött szerepük még nem tisztázott. John Edmunds, a brit kormány vészhelyzetekkel kapcsolatos tudományos tanácsadó-csoportjának (SAGE) tagja szerint, amíg mindenki – a gyerekeket is beleértve – meg nem kapja az oltást, jelentősen fennáll a…

Tovább olvasom

Veres Pál megkapta a koronavírus elleni oltást

Veres Pál, Miskolc polgármestere a Facebookon tette közzé, hogy a mai nap ő is átesett az első koronavírus járvány elleni védőoltáson.  Ma én is megkaptam az oltást. Annak ellenére, hogy átestem a betegségen, elsők közt regisztráltam, mert fontosnak tartom, hogy minél előbb védettséget kapjunk, minél előbb átoltott legyen az ország. Főleg most, amikor az egészségügyi szakemberek szerint is elérte hazánkat a harmadik hullám. – írta Miskolc polgármestere. Veres Pál arra bíztat mindenkit, hogy adassa be az oltást magának amikor sorra kerül. Mint fogalmaz: Én ma kerültem sorra. Egy évvel ezelőtt…

Tovább olvasom