Veres Pál megkapta a koronavírus elleni oltást

Veres Pál, Miskolc polgármestere a Facebookon tette közzé, hogy a mai nap ő is átesett az első koronavírus járvány elleni védőoltáson.  Ma én is megkaptam az oltást. Annak ellenére, hogy átestem a betegségen, elsők közt regisztráltam, mert fontosnak tartom, hogy minél előbb védettséget kapjunk, minél előbb átoltott legyen az ország. Főleg most, amikor az egészségügyi szakemberek szerint is elérte hazánkat a harmadik hullám. – írta Miskolc polgármestere. Veres Pál arra bíztat mindenkit, hogy adassa be az oltást magának amikor sorra kerül. Mint fogalmaz: Én ma kerültem sorra. Egy évvel ezelőtt…

Tovább olvasom

Lélegeztetőgépre került egy fideszes parlamenti képviselő

Lélegeztetőgépre került Bányai Gábor országgyűlési képviselő – a hírt családja közölte a Facebookon. Mint a posztból kiderül: az 51 éves politikust csütörtök délután óta kezelik altatásban a kiskunhalasi mobilkórházban. A fideszes politikus nem sokkal korábban, ugyancsak a közösségi oldalon írt arról: elkapta a koronavírust, és mint fogalmazott: „életem legnagyobb megpró́báltatását élem át, ennyire beteg még sosem voltam”. Bányai a parlamenti jegyzőkönyv szerint ezen a héten már nem volt bent az Országgyűlésben, múlt hétfőn azonban még igen, vagyis legalább a szavazások alatt egy légtérben volt az összes többi képviselővel. 

Tovább olvasom

Brüsszel tíz évvel meghosszabbítaná az európai roamingszabályt

Mindenki telefonálhasson úgy az Európai Unióban, mint a saját hazájában! 2017 óta érvényes ez a szabály, amelynek az Európai Bizottság most javasolta a meghosszabbítását, méghozzá tíz évre. Miért volt szükség ennek a népszerű döntésnek a meghosszabbítására? 2022-ben lejár az eredeti roamingrendelet ötéves határideje, de nemcsak erről van szó – írja a párizsi Le Figaro. A mobilinternet használóinak egyharmada azt tapasztalja külföldön, hogy lassúbb a kapcsolódás, mint a saját hazájában. Az ok minden bizonnyal az, hogy 17-szeresére nőtt a mobil adatforgalom 2016 és 2019 között. 2016 volt az utolsó olyan év amikor…

Tovább olvasom

Müller Cecília: Nagyon fontos, hogy oltást kapjanak a kormánytagok

Magyarországon ismételten intenzíven felfutó szakaszba került a koronavírus-járvány, ezért az oltások segítségével minél előbb ki kell alakítani a lakosság védettségét – közölte az országos tisztifőorvos szombaton az MTI-vel. Elismételte azt is, amit Orbán Viktor miniszterelnök pénteken mondott:  két és fél millióan regisztráltak az oltásra és azt szeretnék, hogy ők húsvét tájékára legalább az első adag vakcinát megkaphassák. A tisztifőorvos szerint minden adat a koronavírus-járvány nagyon intenzív terjedését mutatja, a fertőzöttek és az elhunytak számában is jelentős emelkedés tapasztalható. Ezt a harmadik hullámot az új, fertőzőképesebb vírus-variációk okozzák. Müller szerint “már nem vagyunk fegyvertelenek”, Magyarországon ötféle…

Tovább olvasom

A hétvégére csökken, majd a jövő hét első felében újra emelkedik a hőmérséklet

A várakozásoknak megfelelően, egy új melegrekorddal búcsúzik tőlünk a meteorológiai tél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat által ma délután 16 órakor hitelesített hőmérsékleti adatokból kiderül hogy bizony Kiskunfélegyházán, 22.4 fokig melegedett fel a levegő, így átadtuk a múltnak a 2008-ban egyébként Baja-Csávolyon mért 20.7 fokos most már múltbeli rekordot. A korábbi melegrekordot ma 28 meteorológiai állomáson is sikerült túlszárnyalni, és a TOP10-es táblázatba 21°C alatti értékkel be sem lehetett férni! A folytatás ennyire meleg idővel már nem kecsegtet, ugyanis holnapra virradóan északnyugat felől egy hidegfront tiszteletét teszi mely viszonylag gyorsan át is…

Tovább olvasom

A Momentum feljelentette Rogán új apósát az Európai Csalás Elleni Hivatalnál

Kétmilliárdos uniós támogatásokhoz jutott Rogán apósa, áron alul vett céggel – mondja Hajnal Miklós, aki szerint ez csak a jéghegy csúcsa. Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és hegyvidéki képviselőjelöltje a Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál (OLAF) tett feljelentést Rogán Antal apósának cégügye miatt, az Átlátszón megjelent cikkek alapján – írja a 168óra. Az ellenzéki politikus a Facebookon közölte: 2019 októberében 2,232 milliárd forintos, vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg egy európai uniós finanszírozású programból egy Ductus nevű cégnek – az összes pályázó közül a legmagasabb összeget. A 2019 év végi adatok…

Tovább olvasom

Az Alkotmánybíróság ítélete szerint alaptörvény-ellenes az iskolaérettségi törvény

Kimondta az Alkotmánybíróság: az iskolaérettség megállapítása elsősorban a szülők joga, így alaptörvény-ellenes a köznevelési törvény azon rendelkezése, amely kizárja a négy és öt éves kor közötti gyermekek esetében az óvodalátogatás alóli felmentést, írja a Népszava. Az AB 2021. június 30-i hatállyal meg is semmisítette a törvényt. A pénteken közölt döntés szerint a felmentési lehetőség nélküli, kötelező óvodáztatás nem csak a szülői jogokat, hanem a gyermek fejlődéshez való jogát is sérti. Hozzátették: az esetek döntő többségében az óvodai nevelés szolgálja a legjobban a gyermekek érdekét 4 és 5 éves koruk közt, azonban olyan egyedi…

Tovább olvasom

Megint közel 5000 új fertőzött, a népegészségügyi központ a plázák bezárását és teljes digitális oktatást javasol

Hasonló bezárások küszöbén állunk, mint tavaly ilyentájt. Az adatok nem jók, nagyon sok a napi új fertőzött és elhunyt, a Nemzeti Népegészségügyi Központ drasztikus lépésekre kéri a kormányt a járvány hatékony megfékezésének érdekében. 4948 újabb embernél mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 424 130  főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma – közölte a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 107 beteg, így az áldozatok száma 14 902 főre emelkedett. A gyógyultak száma szombaton 319 691, az aktív fertőzötteké 89 537. Kórházban 5282 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 482-en vannak lélegeztetőgépen. Kórházban 255-el, lélegeztetőgépen 31-el többen vannak, mint egy…

Tovább olvasom

Nem is akkora az az orvosi béremelés, mint amit a Fidesz tol a képünkbe, ha nem hajtják teljesen igába a fejüket

Rengeteg plusz feltételhez kötött az a bizonyos, sokat emlegetett, soha nem látott orvosi béremelés. Pont ebbe ne rakott volna a kormány buktatókat? Az óvatosabb dokik csak az ígért emelés 30%-át kapják meg. Egy olyan közösség tagjaivá kell válniuk, amiről még azt sem tudják igazán, mi fán terem, de nyilván “nemzeti” lesz. Ismerős forgatókönyv? Alig egy hetük volt eldönteni az háziorvosoknak, hogy belépjenek-e a praxisközösségekbe vagy sem. Úgy kellett dönteniük, hogy az egész rendszer pontos működése még nincs kidolgozva, de csak így kaphatják meg a visszamenőlegesen járó béremelést. Többen tartanak a…

Tovább olvasom

Azt ugye tudjuk, hogy sokmilliárdnyi közpénzt kap a vajdasági média, hogy népszerűsítse a Fideszt?

Természetesen ezt sem a magyar kormány adja tudtunkra, hanem szerb oldalról érkeztek a pontos információk. Nincs is jobb helye a magyar közpénznek, mint ott, ahol a kormánypártokat népszerűsíthetik külföldön. Nem az első eset. A Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ (CINS) szerint 2011 és 2019 között 12 millió euróval (4,3 milliárd forinttal) támogatta a magyar kormány a Szerbiában megjelenő főként Fidesz-szimpatizáns magyar nyelvű sajtótermékeket. A CINS szerint Orbán Viktor egyre nagyobb befolyást szerez a vajdasági médiában. A Pannon Rádió és Televízió a támogatások legnagyobb nyertese, ugyanis hozzájuk a megjelölt időszakban kilencmillió euró érkezett a Bethlen…

Tovább olvasom