A Wish IPO debütálása: minden, amit tudni kell róla

A Wish IPO debütálása: minden, amit tudni kell róla A járvány számos új trendet eredményezett, amelyek közül az egyik az online vásárlás felé történő nagy elmozdulás. Mivel a fogyasztók a lezárási korlátozások miatt most otthon maradnak, mind a munkájuk miatt, mind pedig játékok kapcsán, így az online vásárlás iránti kereslet megugrott. Az e-kereskedelmi vállalatok részvényeinek teljesítménye növekedést mutatott a 2020-as évben, és még fényesebbnek tűnik a jövőjük 2021-re vonatkozóan. Az olyan vállalatok, mint például az Amazon és az Etsy, egyike azon számos e-kereskedelmi vállalatnak, amelyek erősebbek lettek a világjárvány idején.…

Tovább olvasom

Hazudtak az oroszok, még nem kérelmezték a Szputnyik V bejegyzését az Európai Gyógyszerügynökségtől

Közleményben cáfolta az Európai Gyógyszerügynökség azt az orosz bejelentést, ami szerint kérelmezték a Szputnyik V koronavírus elleni védőoltás bejegyzését az uniós hatóságnál – írja a 444. Kedden jelentette be ugyanis az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap, hogy január 29-én kérelmezték a Szputnyik V bejegyzését az Európai Unióban, és kezdeményezték az információátadást az EMA-nak a folyamatos szakvizsgálat (rolling review) eljárásán keresztül. Az EMA szerint ezzel szemben a mai napig nem érkezett be kérelem hozzájuk a Szputnyik V felülvizsgálatához vagy forgalomba hozatalához. Az Európai Gyógyszerügynökség közleményében kiemeli, hogy továbbra…

Tovább olvasom

Friss kutatások szerint a hidegrázás és az étvágytalanság is koronavírus-fertőzésre utalhat

Folyamatosan bővülnek a Covid–19-járvánnyal kapcsolatos ismereteink, így például az is, melyek azok a testi jelzések, amelyek a fertőzésre utalhatnak. Londoni kutatók ezt a listát most újabb tünetekkel bővítették – írja a HVG. A vizsgálat szerint az étvágytalanság, az izomfájdalom, a hidegrázás, illetve az erősebb fejfájás ugyancsak Covid-fertőzöttség jelei lehetnek. A kutatók az Imperial College London REACT nevű tanulmányában adtak hírt felfedezésükről. A kutatáshoz több mint egymillió embert kérdeztek meg, akiket teszteltek is. Az adatfelvétel tavaly júniusban kezdődött, és idén januárig tartott. A felfedezés mindazonáltal nem befolyásolja a korábbi vizsgálatok eredményét,…

Tovább olvasom

Egy friss szabályozás rendesen megdobhatja az új lakások árát

Módosították az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) azon pontját, amely kimondja, hogy egy új építésű lakópark esetében lakásonként mennyi parkolóhelyet köteles a beruházó építeni. A Portfolio azt írja, hogy az eddig kötelező 1 darab gépkocsibeálló helyett 2021 elejétől már 1,5 beállót kell kiépíteni minden új lakás után, ami alaposan megdobhatja az új lakások árait. Az előírás a már folyamatban lévő, valamint a jövőbeli helyi építési szabályzatok alkotása és módosítása esetén is irányadó lesz. A portál szerint egy új lakóparknál átlagosan 5 millió forintért lehet beállót venni, amit a fejlesztő autóra lebontva…

Tovább olvasom

Embertelenül hosszú a várólista a műtétre várakozóknak

Drámaian meghosszabbodtak a műtéti várólisták a koronavírus-járvány miatt – adta hírül a Novekedes.hu. A lap a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) várólista adatbázisára hivatkozva azt írta: a tervezett operációknál öt-tízszeresére nőtt a várakozási idő november 10-e után, amikortól csak sürgős műtéteket, illetve olyan beavatkozásokat lehet végezni, amelyek halasztása súlyos, maradandó károsodással járna. A NEAK adatai szerint a legtöbben – több mint 10 ezren – szürkehályog-műtétre várnak. Erre a beavatkozásra az elmúlt hat hónapban átlagosan 44 nap volt a várakozási idő, jelenleg 201 nap. Nyitott szívműtétre 681 ember van előjegyezve. Az ilyen operációkat…

Tovább olvasom

A magáról megfeledkező focista fél szemére megvakított egy szurkolót – súlyos testi sértés miatt kell felelnie

Csak egy dobás volt, de a lehető legrosszabb helyen találta el célpontját. Többéves börtönt kaphat érte. Egy palackot vágott a garázdaság miatt korábban már elítélt labdarúgó a szurkoló fejéhez – írja a Hvg.hu. A Fonyódi Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a focistával szemben, aki egy futballmérkőzés közben egy műanyag ásványvizes flakonnal fejbe dobta az egyik vendégszurkolót. Az eset októberben történt – és bár az ügyészség közleménye nem jelzi – a Somogyvár – Kaposmérő megyei másodosztályú focimeccsen. A vádirat szerint azután repült a palack, hogy a kispadon ülő…

Tovább olvasom

Családonként közel egymilliót raktunk félre 2020-ban – az MNB szerint

Elképesztő mennyiségű megtakarítást halmoztak fel tavaly a háztartások a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. A jegybank legfrissebb értékpapír-statisztikáiból ugyanis az derül ki, hogy 2020-ban a lakosság csaknem 1290 milliárd forintnyi friss pénzt helyezett el értékpapírszámlákon. A múlt héten publikált jegybanki adatok szerint ehhez jött még több mint 1600 millárd forintnyi új bankbetét, ami miatt történelmi rekordra nőtt a bankban tartott lakossági vagyon volumene – írja a napi.hu. Az adatok szerint az év első kilenc hónapjában 485 milliárd forintnál is több készpénzzel nőtt a háztartások megtakarítása, és ha ez az…

Tovább olvasom

Három borsodi iskolában is rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el

Térségünkben három település általános iskolájában rendelt el az Oktatási Hivatal rendkívüli tanítási szünetet – írja a zemplen.hu. Olaszliszka, Vajdácska és Tiszakarád településeken azért volt szükség erre a lépésre, mert az oktatási intézményekben a tanárok és a diákok egy része, megfertőződött a koronavírussal. Ez több mint 300 tanulót és 40 pedagógust érint összesen. A tanítási szünet alatt nincs digitális oktatás – tette hozzá Donkó József a Sárospataki Tankerületi Központ tankerületi igazgatója.

Tovább olvasom

Mégsem kap minden vállalkozás ingyen hitelt, csak egy bizonyos kör

Orbán Viktor miniszterelnök nemrég azt jelentette be, hogy újraindítási kölcsönt kaphatnak a magyar vállalkozások – azóta azonban kiderült, hogy ezeket is szigorú feltételekhez kötik. Sipos-Tompa Levente, az állami Fejlesztési Bank vezetője azt mondta az RTL Híradónak, hogy csak olyan cégek kaphatják meg az új ingyenhitelt, amelyek nem fordultak veszteségbe a járvány előtt, még 2019-ben. Ezen felül tevékenységi körhöz kötik, pontosan kik élhetnek a hitellel. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a hétvégén azt mondta, vendéglátás és a turizmus ide fog tartozni, valamint a taxisok, beszállítók is. Sipos-Tompa Levente…

Tovább olvasom

Hamarosan megkezdődik a Miskolci Judo Club bővítése

Ez év februárjában megkezdődik a Győri kapu 12/A szám alatt álló, a Miskolci Judo Club használatában lévő létesítmény bővítése. A meglévő épületrészben kerül kialakításra a kibővített, 227 m2-es küzdőtér, az új épületrészbe öltözők és vizesblokkok kerülnek. Az emeleti részen iroda és egy közel 100 m2-es edzőterem kap helyet. Az épület kiegészül egy parkolóval is. A kivitelezés befejezése őszre várható. A beruházás az EMMI és a MOB 16 kiemelt sportág sportinfrastruktúra-fejlesztési támogatásából valósul meg.

Tovább olvasom