Ököllel ütötte ki ismerősét a borsodi férfi

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy sátoraljaújhelyi lakossal szemben – írja a police.hu. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. június 15-én 9 óra 30 perc körül Berettyóújfalu, Dózsa György utcában előzetes szóváltást követően ököllel megütött egy 54 éves férfit. A sértett az ütés hatására a földre esett és eszméletét vesztette. A bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek és elfogták a feltételezett elkövetőt, a sérültnek pedig mentőt hívtak. A 20 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók…

Tovább olvasom

A PDSZ kutatása szerint a koronavírus-fertőzött tanárok 80 százaléka nem kapta meg a teljes bérét

A koronavírust a legfiatalabb korosztályhoz tartozó tanárok (18–29 évesek) negyede, a 30–59 évesek ötöde, az annál idősebbek 15 százaléka kapta el valamelyik hullámban. Az emiatt táppénzre kényszerült pedagógusoknak azonban mindössze a 19 százaléka kapta meg bérének 100 százalékát – derül ki a 21 Kutatóközpont és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) reprezentatív kutatásából, amelyet a HVG szemlézett. Kásler Miklós az ősz elején beszélt arról, hogy a koronavírus miatt megbetegedett tanároknak jár a 100 százalékos munkabér, hiszen az foglalkozás közbeni megbetegedésnek számít. Ehhez képest a PDSZ decemberben még nem találkozott olyan pedagógussal, aki…

Tovább olvasom

Egy hónapja indult a magyarországi oltás, eddig a lakosság 1,5 százaléka esett át rajta

December 26-án érkezett meg az első szállítmány a koronavírus elleni oltásból Magyarországra, de hamar kiderült, hogy ezzel még korántsem lélegezhetünk fel. A koronavírus által okozott gondjainkat még az oltással sem tudjuk egyik pillanatról a másikra megoldani azon prózai oknál fogva, hogy a vakcinagyártók nem bírják egyszerre kielégíteni a hatalmas világméretű keresletet – mutatott rá összegzésében a Telex. Jól hangzik, hogy az Európai Unió tagországaiban élők majd akár 2,5 milliárd adag oltáshoz is hozzáférhetnek, Magyarország pedig ebből 19,7 millió adagra számíthat. A valóság ezzel szemben az, hogy egy hónappal az első…

Tovább olvasom

Több lépcsőben változtathatnak a miskolci menetrenden

Múlt péntekig várta az utazóközönség észrevételeit, véleményeit a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. azokkal a tervezett változtatásokkal kapcsolatban, melyeket rövidesen bevezetne a helyi vonalhálózaton – írja a Minap.hu. A módosítások több buszjáratot is érintenének: lennének megszűnő, átalakuló, pontosabban hosszabb útvonalon közlekedő és újonnan induló autóbusz-viszonylatok is. A miskolci közlekedési cég villamosközlekedési igazgatója szerint a változások nem ördögtől valók, amit az is bizonyít, hogy a szeptemberben bevezetett vonalhálózati módosításokat is pozitívan ítélik meg legtöbben, legalábbis az eltelt hónapok tükrében. A további változtatások ráadásul elkerülhetetlennek tűnnek, hiszen a védekezési költségek, a világjárvány miatti…

Tovább olvasom

Gondban a magyarországi cirkuszok: negyedére zuhant a bevételük

Még egy ilyen évet nem bírnánk ki, a 2019-i bevételeknek csak a 30-40 százalékát kerestük meg – így jellemezte a tavalyi cirkuszi szezont Eötvös Loránd a Népszavának nyilatkozva. Az általa vezetett Eötvös Cirkusznak például mindössze négy hónap előadásaiból kell fenntartania magát, ez pedig még úgy is kevés, hogy közönség ki volt éhezve a látványosságra, és a nyári időszakban sokan elmentek a műsoraikra. A jóval kevesebb bevételből kellett kigazdálkodni a béreket, az egy-egy előadásra beszálló truppok szerződéses díját, a biztosításokat, az autópark költségeit; ráadásul idén a vendégartisták és idomárok rezsijét is…

Tovább olvasom

A magyarok az alkoholba menekültek a karantén alatt

Jelentősen nőtt 2020-ban az alkoholfogyasztás Magyarországon – írt az Mfor.hu a NAV előzőre évre vonatkozó statisztikája alapján. A lap szerint először februárban – vagyis a járvány első híreire – ugrott nagyot az alkoholfogyasztás, akkor közel 80 százalékkal. Emellett márciusban is többet ittunk, az adatok alapján 50 százalékkal mutatott magasabb értéket az eladott alkoholmennyiség. Az újabb nagy ugrás a karantén végén, június-július környékén jelentkezett, ekkor az előző év hasonló időszakához képest 10-30 százalékkal volt magasabb a fogyasztás. A lap azt írja: a keresletet alighanem a hazai fogyasztók dobták meg, hiszen a lezárások alatt…

Tovább olvasom

Jakab Péter indul a Jobbik színeiben a miniszterelnök-jelölti előválasztáson

Indul a miniszterelnök-jelölti előválasztáson Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Mindezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalára feltöltött évértékelő videójában – írja a HVG. “2021-ben válasszunk közös ellenzéki képviselőjelölteket, közös miniszterelnök-jelöltet, hogy egy az egy ellen álljunk ki a Fidesszel szemben” – mondta. Jakab szerint legkésőbb október 23-ig ki fog derülni, hogy ki lesz az ellenzék jelöltje a kormányfői posztra és a 106 képviselőjelölt neve is ismert lesz, akik az egyéni körzetekben fognak indulni. Jakab azt is elmondta, hogy az előválasztáson a nép fogja eldönteni, ki lesz méltó arra, hogy legyőzze a Fideszt, illetve…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: Borsodban 20 000 fölött a fertőzöttek száma

Keddre 459 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust (SARS-CoV-2) Magyarországon, így 360 877-re emelkedett azoknak a száma, akiket a járvány kezdete óta fertőzöttként regisztráltak. A napi esetszám ennél legutóbb szeptember 8-án volt alacsonyabb, 411. A járvány áldozatainak száma 89-cel nőtt, így a hivatalos adatok szerint összesen 12 113 ember vesztette életét a koronavírus okozta betegség, a Covid-19 szövődményei miatt. Védőoltást eddig 149 676 ember kapott, az elmúlt napon 2981. A beoltottak közül 12 639-en vannak olyanok, akiknek már a második dózist is beadták. Gyógyultnak az elmúlt napon 1589 embert…

Tovább olvasom

Az egyik gyártó abbahagyta koronavírus-vakcinájának fejlesztését, mert rájött, hogy abszolút hatástalan

Pedig a folyamat kezdetén óriási reményeket fűztek az oltóanyaghoz, ám a kísérletek bebizonyították, hogy az emberi szervezet nem reagál rá. A Merck cég hétfőn bejelentette, hogy abbahagyja mindkét kísérleti vakcinájának fejlesztését, miután A KORAI KLINIKAI VIZSGÁLATOK AZT MUTATTÁK, HOGY AZ OLTÁSOK NEM VÁLTANAK KI ELÉGSÉGES IMMUNVÁLASZT A VÍRUS ELLEN – írta meg a Wall Street Journal. Fotó: Tom Mihalek / AFP Nick Kartsonis, az egyik legnagyobb nemzetközi oltóanyaggyártó koronavírus-vakcinákért felelős vezető kutatója azt nyilatkozta, hogy bár az oltóanyagok biztonságosnak bizonyultak, egyelőre még nem tudják, hogy miért nem bizonyultak hatékonynak.  A TUDOMÁNYOS KÖZÖSSÉG…

Tovább olvasom

Nemcsak Magyarország, Európa más része is forrong a teljes ágazatokat tönkretevő, korlátozási intézkedések ellen

Az embereknek kezd elegük lenni a rengeteg esetben teljesen logikátlan korlátozások és kötelező zárva tartások miatt. Valahogy a multicégek mindig megússzák, ugye ismerős a helyzet hazánkat látva is? Van, ahol a kijárási korlátozások miatt autókat gyújtogatnak, máshol az éttermek dacolnak a kötelező zárórával, és olyan város is akad, ahol a magányos diákok próbálják meggyőzni a vezetést az iskolák újranyitásáról. Egy dolog azonban mindenhol közös: egyre több országban törnek ki zavargások a járványügyi korlátozások miatt. A kormányoknak így a koronavírus terjedése mellett már az emberek türelmetlenségével is meg kell küzdeniük –…

Tovább olvasom