További két hónapig letartóztatásban marad Szilágyi István fia, akit apja megölésével gyanúsítanak

Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását, közölte csütörtök a Fővárosi Törvényszék, amely közleményében felidézte, hogy a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit azután is bántalmazott, hogy a földre került. Az idős férfi belehalt sérüléseibe. A férfit „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” bűntett elkövetésével vádolják, és amennyiben bűnösnek találják, akár akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte…

Tovább olvasom

Az unióban bárhol számonkérhető lesz a Facebook

Bármely EU országban vizsgálhatják a hatóságok a Facebook adatkezelési ügyeit, annak ellenére is, hogy a közösségi oldal európai székhelye Írországban van. Ezt az Európai Törvényszék főtanácsnoki indítványa mondta ki, amely általában megegyezik a később ítélettel. Az adatvédelmi ügyeket a jövőben is elsősorban Írországban kell majd lefolytatni, de az európai GDPR-irányelvek értelmében az ottani hatóságoknak szorosan együtt kell működniük már uniós országokkal. A bírósági eljárás azután indult, hogy Belgiumban megpróbálták megakadályozni az óriáscég jogosulatlan adatgyűjtését a felhasználók internetezési szokásairól. A brüsszeli hatóságok szerint ez olyan embereket is érintett, akiknek nem is…

Tovább olvasom

Sárga lapot javasol az ölelkező focistáknak egy politikus

Julian Knight, a brit parlament digitális, kulturális, média- és sportbizottságának (DCMS) elnöke azt javasolta, kapjanak sárga lapot azok a labdarúgók, akik a koronavírus-járvány ideje alatt is ölelkezéssel, illetve kézfogással ünneplik csapatuk gólját. A politikus szerint a futballisták az ölelkezéssel és a kézfogással rontják a világjárvány elleni óvintézkedések hatékonyságát, és túlzásba vitt gólörömükkel rossz üzenetet küldenek az országos veszélyhelyzet idején. A játékvezetők sárga lapot adnak mezlevételért, és ebben az esetben is megtehetnék ugyanezt. Aki megkockáztatja, hogy másvalaki elkapja a koronavírust, az is sportszerűtlen, nem igaz? – magyarázta Julian Knight. A Premier…

Tovább olvasom

Oroszország kérelmet nyújt be az EU-hoz a vakcinájuk engedélyeztetésére

Oroszország februárban kérelmet nyújt be az Európai Unióhoz a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina engedélyeztetésére – írja a Reuters nyomán a HVG is. Kirill Dmitriev, a szer fejlesztését finanszírozó állami befektetési alap (RDIF) vezetője elmondta, hamarosan közzéteszik az oltóanyag dokumentációját, ami bizonyítja az oltóanyag hatékonyságát. Azt is elmondta, a vakcinát már hét országban gyártják, mintegy kilenc országban pedig várhatóan ebben a hónapban engedélyezhetik a használatát. Argentínában, Fehéroroszországban és Szerbiában már használják a Szputnyik V.-t. Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság szóvivője kedden közölte, hogy előzetes tárgyalásokat folytat az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a…

Tovább olvasom

A DK választ szeretne arra, hogy miért Orbán fia volt a legalkalmasabb a 40 millió forintos ösztöndíjra, amiből külföldön tanult

A DK kezdeményezi a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívását Orbán Gáspár katonai elitiskolás ügye miatt – írja a HVG. A miniszterelnök fia a Sandhurst Királyi Katonai Akadémián végzett el egy képzést, melynek költsége közel 40 millió forint volt. Orbán Gáspár azt követően került a brit katonai elitiskolába, hogy 2019 nyarán letette esküjét és katonává vált. Orbán Gáspár két másik magyarral végzett az akadémián, a Honvédelmi Minisztérium (HM) ösztöndíjasaként. Minderre úgy derült fény, hogy a levizsgázott hallgatók nevét rendszerint közzéteszik a Daily Telegraph című napilapban, ahol Orbán Gáspár neve is feltűnt. Az ugyanakkor továbbra sem ismert, pontosan…

Tovább olvasom

Büntetést kapott a nő, aki 160 kilométert vezetett egy hamburger miatt

Egy nő 160 kilométert vezetett azért, hogy a McDonald’s-ban vehessen egy hamburgert – írta a 444.hu. Az eset Nagy-Britanniában történt, ahol a koronavírus miatti korlátozások értelmében csak akkor lehet utazgatni, ha valamilyen elengedhetetlen dolga van az embereknek. A harmincas éveiben járó nő három megyén keresztül Lincolnshire-ből utazott a testvérével Scarborough-ba, amikor a rendőrség megállította őket. A brit rendőrség hasonló szabályszegések miatt 70 bírságot szabott ki a hétvégén, egy másik férfit azért kellett megbüntetni, mert 70 kilométert utazott, hogy focipályákat látogasson meg. 444.hu.

Tovább olvasom

Izrael példája mutatja, milyen hatékony az emberek beoltása a járvány ellen

Hatékonynak tűnik a koronavírus elleni oltási kampány Izraelben, ahol már több mint egymillió ember kapott a hatóanyagból – írta a 444.hu. Két héttel a Pfizer/BioNTech vakcinájával kezdett oltási program kezdete után, vagyis még azelőtt, hogy bárki megkapta volna a teljes védettség kialakulásához szükséges második dózist, már a felére csökkent a fertőzési ráta a beoltottak körében. Izraelben azt figyelték meg, hogy az oltás első adagja után két héttel már kialakult korlátozott szinten az immunitás. Az egyes egészségbiztosítóknál más-más módszerekkel jelentős, 33 százaléktól 60 százalékig ívelő különbségeket mértek az oltott és a…

Tovább olvasom

Gulyás elmondta, mi kell ahhoz, hogy enyhítéseket vezessenek be

Gulyás Gergely a január 14-i Kormányinfón arról beszélt, két dolog kell a korlátozások enyhítéséhez. Ha alacsonyan marad a járványgörbe és sikerül az átoltottságot növelni, akkor lélegezhetünk fel – fogalmazott. Az átoltottságot olyan mértékűre kell növelni, hogy a veszélyeztetettek már ne tudják elkapni – mondta. Magyarország 5 gyártótól 19,7 millió adag oltóanyagot kötött le az Európai Unión keresztül. Eközben a kínai Sinopharm vakcina gyártójával már megállapodtak, de azt még nem engedélyezték a hatóságok. Ez utóbbi oltóanyaggal már 20 millió embert oltottak be.

Tovább olvasom

Kampányba kezd a kormány az oltás népszerűsítése érdekében

Népszerűsítési kampányba kezd Magyarország kormánya, hogy minél többet beadassák maguknak a a koronavírus elleni vakcinát – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, online közvetített sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely arról beszélt, az oltás önkéntes, és a kormány a jövőben sem teszi kötelezővé azt, ugyanakkor mindenkit arra biztat, hogy regisztráljon, illetve, aki kapott, küldje vissza a nyugdíjasoknak kiküldött papírívet. Kiemelte, az ország képes arra, hogy egy nap alatt több mint félmillió embert oltson be, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, ha lenne elég oltóanyag, akkor két héten belül végezni lehetne az…

Tovább olvasom

Varga Judit Diósgyőr-szurkolónak vallja magát, de találtak róla egy fradis fényképet

Nem titok, hogy gyermekkorom óta Diósgyőr szurkoló vagyok, ezért külön öröm volt számomra, hogy Sántha Gergely elnök úrral és Benczés Miklós sportigazgatóval a mai napon egyeztethettünk szeretett klubom, a DVTK és a Miskolci Egyetem közös jövőjéről. Remélem 2021 DVTK sikerekben lesz gazdag, mert minden miskolci tudja, hogy sorsod Borsod!❤️🤍 – fogalmazott Varga Judit a január 11-én közzétett Facebook-bejegyzésében. Az államtitkár mosolyogva emeli maga elé a futballklub védjegyének számító piros-fehér sálat, de Varga vajon tényleg akkora rajongó lenne, amekkorának vallja magát. Az internet népe szerint korántsem, ugyanis előkerült róla egy régebbi…

Tovább olvasom