68 év után hajtottak végre halálos ítéletet egy nőn az USA-ban

1953-ban végeztek ki utoljára szövetségi halálos ítélet alapján nőt az Egyesült Államokban. Lisa Montgomeryn szerdán hajtották végre a halálos ítéletet, azt követően, hogy az ország legfelsőbb bírósága hatályon kívül helyezte Indiana állam bíróságának a kivégzés elhalasztásáról szóló döntését, amelyet a testület kedden hozott − írta az MTI-re hivatkozva az Index. A kivégzést injekcióval hajtották végre. A 2007-ben elítélt nőt a bíróság bűnösnek találta abban, hogy három évvel korábban elrabolt és megfojtott egy nyolc hónapos terhes asszonyt, és kivágta a hasából az élő magzatot. Montgomery mentális állapotára hivatkozva a kivégzést elhalasztották, és James Patrick Hanlon…

Tovább olvasom

Már itthon is megjelent a brit koronavírus-mutáció

Szerdán is megtartották az operatív törzs szokásos napi tájékoztatóját, ahol először György István területi közigazgatásért felelős államtitkár beszélt az oltási tervről, így arról is, hogy még folyik az egészségügyi dolgozók oltása, de ezzel párhuzamosan elkezdődött az idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása is – tudósított a Telex. Kitért a Moderna és a Pfizer vakcina közötti különbségekre, valamint újból felhívta a figyelmet arra, hogy a szociális alapellátásban dolgozók – így például a gyermekvédelemben, a hajléktalanellátásban dolgozók, a szociális munkások, a falugondnokok – ezen a hétvégén ingyenesen teszteltethetik magukat, amennyiben arra előzetesen regisztrálnak.…

Tovább olvasom

Súlyosabb bírságot kérnek a fiatal fiút megsebesítő borsodi vadászra

Első fokon 192 ezer forint pénzbüntetést szabott ki kedden foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt a Kazincbarcikai Járásbíróság arra a rendőrre, aki egy vadászaton meglőtt egy 14 éves hajtót – számolt be róla a HVG. Az ítélettel szemben a vádat képviselő ügyész súlyosbításért fellebbezett: magasabb összegű pénzbüntetésért, valamint a részére törvénysértő módon kiadott lőfegyver és lőszerek elkobzásáért. A vádlott és a védő enyhítéséért fellebbezett. A vadászbaleset egyébként még 2018 novemberében történt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A vádirat szerint a vadászat közben a 33 éves rendőr észrevett egy nyulat, ami egy lemaradó hajtó…

Tovább olvasom

A Momentum 100 ezer forintos jutalmat javasol azoknak, akik beoltatják magukat

Erről a párt elnöke, Fekete-Győr András beszélt egy Facebook-videóban. A Momentum szerint a jutalom életeket mentene, hiszen ösztönözné az embereket az oltás mielőbbi beadására, így hamarabb el lehetne érni a vírus terjedésének megállításához szükséges tömeges védettséget – írja a 444.hu. A százezer forintos jutalom pedig fontos támogatás lenne azoknak, akik „a szociális válság következtében napról napra kénytelenek élni”, és a gazdaság felpörgetéséhez is jó eszköz lehetne. „Honnan lenne erre pénz? A kormány többet költ a propagandájára, mint amennyi pénzre szükség lenne ahhoz, hogy mindenki, akibeoltja magát, 100 000 forintot kapjon.…

Tovább olvasom

Így oszlatják el szakértők a koronavírus-vakcinákkal szembeni legfőbb aggodalmakat

Néhány nappal ezelőttig még csak egymillióan regisztráltak Magyarországon a koronavírus elleni védőoltásra, pedig nagyságrendileg ennél nyolcszor többen jogosultak rá. Ennek oka pedig az oltásellenesség – az Euronews magyar kiadása sorra vette a legfőbb aggályokat, és egyesével cáfolta őket, ezekből szemezgettünk: Az egyik legelterjedtebb érv a vakcina ellen, hogy a kifejlesztésére nem jutott elég idő. Dr. Tamasi József belgyógyász a járványtagadók legtöbbet idézett szakértője. Szerinte idővel milliók életét veszélyeztetheti az új oltás. “Azt sem lehet tudni, hogy meddig tart az oltásnak a védőhatása és egyáltalán mennyi mellékhatása lesz. Most lényegében élő…

Tovább olvasom

Hasba szúrta a fiát a szendrői férfi, mert elhagyta a felesége

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 60 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlott szendrői családi házukban együtt élt feleségével és közös fiúkkal. 2019. november utolsó napjaiban a kora reggeli órákban a vádlott felesége Budapestre utazott, ez alkalommal a vádlott és fia kikísérték a buszmegállóba. Hazamenve, a délelőtti órákban otthon aludtak, majd mindketten a helyi élelmiszer boltba mentek, ahol különféle szeszes italokat vásároltak, amelynek a jelentős részét a vádlott napközben elfogyasztotta. Az esti órákban a fiú aludni ment, de másnap kora hajnalban…

Tovább olvasom

Kizárná a Fidesz egészét az Európai Néppárt

A Fidesz-frakció kizárásának jogi lehetőségét keresi az Európai Néppárt, ennek érdekében egy munkacsoportot hoztak létre. A Politico közzé is tette az erre vonatkozó határozatot – írja a HVG. Az ötfős testület arra vonatkozó javaslatot készít elő, hogy a frakcióból ne csak egy személyt, hanem egy egész képviselőcsoportot is ki lehessen zárni. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a kizáráshoz a kétharmados többség helyett legyen elegendő az egyszerű többség. A Fidesz és a Néppárt évek óta tartó konfliktusának legutóbbi epizódja az volt, hogy december közepén a képviselőcsoport felfüggesztette a Fidesz delegációvezetőjének, Deutsch Tamásnak valamennyi…

Tovább olvasom

Koronavírus-jelentés: 1358 újabb fertőzöttet regisztráltak

Szerdára 1358-cal, 345 710-re emelkedett azoknak a száma, akiknek a szervezetében kimutatták a koronavírus-fertőzést Magyarországon. A fertőzés szövődményei újabb 95 ember halálát okozták, ezzel a járvány áldozatainak száma 10 948-ra nőtt. A hivatalos közlés szerint a gyógyultak száma jelenleg 215 453, 5601-gyel több az előző napinál. Az ismert aktív fertőzöttek száma mostanra 4338-cal, 119 309-re csökkent. Kórházban 4870 koronavírusos beteget ápolnak – a keddi tájékoztatásban szereplőnél 135-tel kevesebbet – közülük 339-en vannak lélegeztetőgépen. A számuk az elmúlt napon 17-tel csökkent. Az előző napon 18 550 koronavírustesztet végeztek el Magyarországon, a…

Tovább olvasom

Szerte Miskolcon takarítják az első havat

Felkészülten érte a havazás Miskolc városát, csaknem háromszázan dolgoznak az éjszaka lehullott hó eltakarításán szerte a városban – tudtuk meg a polgármesteri hivatal közleményéből. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai 5 kompakt rakodógéppel takarítják a járdákat Diósgyőrben, az Észak- és Dél-Kiliánban, az Andrássy utcán, a Belvárosban, az Avas városrészben és a Szentpéteri kapuban. A busz- és villamosmegállók takarításán reggel 5:00 órától 14 furgonnal dolgoznak, a szóróanyag kiszállítását pedig kettő 3,5 tonna feletti teherautóval végzik a Városgazda munkatársai.

Tovább olvasom

Íme, a világ legrosszabb jelszavai, amiket soha nem szabad használni

Az utóbbi öt évben a világ legnépszerűbb jelszavai az „123456” és a „password” (jelszó). A kiberbiztonsági és a digitális adatvédelmi szakértők folyamatos emlékeztetése ellenére a legtöbb ember továbbra is gyenge és könnyen feltörhető jelszavakat hoz létre. Ezek a megállapítások a NordPass szoftvercégtől származnak, amely évente közzé teszi a 200 legrosszabb jelszó listáját. A vállalat a listát több mint 5 millió, a sötét webről kiszivárgott jelszó értékelésével állította össze. Az ilyen jelszó-adatbázisok többnyire európai és észak-amerikai felhasználók révén állíthatók össze. „Az évek során óriási adatbázis alakult ki az egyéni felhasználói adatokból a különféle adatszivárgások…

Tovább olvasom