Trump hívei megostromolták a törvényhozás épületét Washingtonban

Teljes káoszba fulladt Biden győzelmének kongresszusi ratifikálása, miután Trump támogatói betörtek a Capitolium épületébe. Donald Trump amerikai elnök hívei megostromolták a Capitoliumot, ahol éppen az elektorok üléseznek, és szavazással erősítenék meg Joe Biden elnökségét.  Magyar idő szerint este hat után kezdődött meg az a kongresszusi ülés, amelyhez Trump és követői még nagy reményeket fűztek. Az ülést Mike Pence alelnök vezeti, és Trump abban bízott, hogy alelnöke érvényteleníteni tudja az elektori szavazatokat, és ezáltal meg tudja akadályozni azt, hogy Joe Biden legyen az Egyesült Államok következő elnöke. Ha Pence alelnök sikerrel jár,…

Tovább olvasom

Újabb kerékpárút épül Miskolc környékén

Eredményesen zárult a közbeszerzés, így elkezdődhet a Szirmabesenyő és Sajókeresztúr közötti kerékpárút kialakítása. A fejlesztésre a két település önkormányzata közösen pályázott – írta a Borsodihír. A tervezett kerékpárút szakaszai: Szirmabesenyő és Miskolc közötti kerékpárút, szirmabesenyői külterületi szakasz Szirmabesenyő, 26-os számú főút melletti kerékpárút, szirmabesenyői külterületi szakasz Sajókeresztúr, 26-os számú főút melletti kerékpárút, sajókeresztúri külterületi szakasz Sajókeresztúr, iparterületen áthaladó kerékpárút és Sajókeresztúr bekötőút végszakasz, sajókeresztúri külterületi szakasz A pályázatra két ajánlat érkezett, közülük a galvácsi székhelyű Dinamikus Útépítő Kft-vel nyert. Az ajánlatkérő 2020. december közepén kötötte meg a szerződést. A vállalkozás…

Tovább olvasom

Földrengés miatt arrébb tolódott több település a szomszédunkban

A december 29-ei, 6,3-as erősségű közép-horvátországi földrengés törésvonala mentén több helyi település centiméterekkel arréb tolódott – írta az Index. Az Epicentrum közelében Petrinja 25-30 centimétert, Sziszek (Siska) városa pedig tíz centimétert tolódott el keleti irányba. A legnagyobb elmozdulást egyelőre a Slana, Glinska Poljana és Gora települések közti erdős területen jegyezték fel. Itt, a vetődés nyugati felénél 40 centimétert emelkedett meg a talaj, míg Petrinja mellett 30 centimétert süllyedt – írta az Index. Marin Govorcin, a zágrábi geodéziai egyetem munkatársa az újságnak elmondta: jelenleg is szakemberek tartózkodnak a fölrengés sújtotta területen,…

Tovább olvasom

Átment a vizsgálaton a Moderna vakcinája, már két hatóanyag engedélyezett az EU-ban

A Moderna-vakcina engedélyezése mellett döntött az Európai Gyógyszerügynökség (EMA). A Deutsche Welle azt írja, hogy a döntés értelmében a Moderna vakcinája lett a második védőanyag, amelyet jóváhagyott a bizottság a BioNTech-Pfizer után. Szintén mRNS-típusú vakcináról van szó, ami azt jelenti, hogy a régebben kifejlesztett védőoltásokkal ellentétben ehhez már nincs szükség elölt vírusra vagy vírusfehérjére, csupán a vírus genetikai kódjára. A vírusfehérjét aztán már a szervezet állítja elő a bejuttatott gén utasításai alapján. A Moderna tesztelésében nagyjából 30 ezren vettek részt, és a vakcina 94 százalékos hatékonyságúnak bizonyult. A tesztelés 91…

Tovább olvasom

Télies(ebb) fordulat érkezik a hét második felére

Skandinávia területére, észak-északkelet felől hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg áramlik, arrafelé igazi zord arcát mutatja majd a légkör ahol a hétvégén már -20, -30 fok sem lesz kizárt‼️‼️ Ebből a hidegből hozzánk is jut majdan, de a FOGCSIKORGATÓ KEMÉNY TÉL TOVÁBBRA IS VÁRAT MAGÁRA IDEHAZA! Fogalmazhatunk úgy hogy a naptár igazodni látszik az aktuális adott évszakunkhoz!Részletesen:📌 Szerdára virradóan egy újabb csapadékzóna érkezik térségünkbe, így ezt a napot sem ússzuk meg szárazon. Esőre, záporra,a hegyvidéki területeken havas esőre, sőt havazásra is számítani kell. Különösen a nap első felében lesz meghatározó a csapadéktevékenység,…

Tovább olvasom

A foga is kirepült az arcon ütött férfinak

Folyik a büntetőeljárása annak az újcsanálosi férfinak, aki ellen testi sértés miatt nyomozott a rendőrség. Az iratok az ügyészségnél vannak. A rendőrség január 6-án közölte, hogy a tettes a gyanú szerint tavaly márciusban egy helyi sörözőben előzetes szóváltást követően úgy megütötte egy ismerősét, hogy annak kiesett a foga. Az ügyben maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés miatt folyik felelősségre vonás.

Tovább olvasom

A 37-es főúton okozott tömegszerencsétlenséget

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 42 éves monorierdői nővel szemben tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan vétség okozása miatt folytatott büntetőeljárást. A gyanúsított 2019. június 12-én 16 óra 50 perckor, a 37-es számú főútvonalon a Szerencs és Miskolc közötti útszakaszon közlekedett autójával és két utasával, amikor hirtelen áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan nekiütközött egy vele szemben közlekedő, szlovák felségjelzésű busznak, amiben gyerekek is utaztak. A balesetben összesen tizennégyen sérültek meg. Az autó vezetője, illetve a másik járműben ülők közül két fiatalkorú és egy férfi súlyosan, míg további nyolc fiatalkorú szlovák…

Tovább olvasom

Végrehajtást kér Bayer Zsolt ellen Hadházy Ákos

Végrehajtást indított Bayer Zsolt ellen Hadházy Ákos független képviselő, mert a publicista nem fizette ki neki a korábban megítélt 300 ezer forintos sérelemdíjat – írja a Telex. A Kúria még szeptemberben mondta ki, hogy Bayer megsértette Hadházy személyiségi jogait, amikor 2017 októberében blogján egy bejegyzésben azt írta: „Hadházy geci, Szél Detti nyeli”. Később pedig arról írt Bayer, hogy „Hadházy egy utolsó, szemét, becstelen gazember”. Bayer a másodfokú ítélet után azt ígérte, ötforintosokban fogja kifizetni Hadházynak az összeget, még gyűjtést is szervezett erre. Úgy látszik azonban, hogy ez sem ötforintosokban, sem…

Tovább olvasom

Már Miskolcon is zajlik az egészségügyi dolgozók beoltása

Kedd délutánig már több mint 300 dolgozó esett át már a koronavírus elleni védőoltás első adagján. Dr. Révész János főigazgató a Miskolc Televízió Híradójának elmondta, december 30-án érkezett az oltóanyagok első szállítmánya Miskolcra, az ezt követő első munkanapon, tehát január 4-én, hétfőn kezdődött meg az egészségügyi dolgozók oltása – számolt be róla a Minap.hu. Az oltási terv szerint ezen a héten a fekvőbetegeket ellátó intézményekben kell beoltani a dolgozókat. Kedd kora délutánig mintegy háromszáz dolgozó kapta meg a védőoltást, és a városi kórházakban is elkezdődött az egészségügyi dolgozók oltása. A védőoltásra…

Tovább olvasom

Közel kétmilliárd forintba kerül évenként a Puskás Aréna őrzése

A Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyerte a Puskás Aréna őrzés-védelmét, nettó 1,8 milliárd forinttal. A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Sportközpontok közölte az uniós közbeszerzési közlönyben – szúrta ki a Napi.hu. A nyertes feladata a Puskás Aréna épületéhez és rendezvényeihez kapcsolódó vagyon- és biztonságvédelmi feladatok, továbbá a rendezvénybiztosítási feladatok ellátása. A létesítmény “alap üzemelési” őrzési feladataihoz egy napra legfeljebb 12 fő szükséges. A tervezett idő napi 204 óra, évi 77 500 óra, amely lehívására az ajánlatkérő kötelezettséget vállal. A korábbi kiírás alapján a keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított egy…

Tovább olvasom