Itthon is 100 millió forint fölötti kárt okozott a horvát földrengés

A hét eleji horvátországi rengések közül alapvetően a keddi, 6,5-ös erősségű földmozgás nyomán keletkeztek anyagi károk magyar területen is, elsősorban a Dunántúl déli részén – írja az Index a Magyar Biztosítók Szövetségének közlése alapján. A biztosítókhoz szerda estig több mint ötszáz bejelentés érkezett főként Baranya, Somogy, Zala, Tolna megyéből, de kisebb mértékben Budapestről, Veszprém, Fejér megyéből is. A károk összesített nagysága előreláthatólag meghaladja a százmillió forintot. A jellemző bejelentések: levált a vakolat, repedések keletkeztek a fő- és melléképület falán, a födémen, az ablaküveg megrepedt vagy betört, súlyosabb esetekben megdőlt a…

Tovább olvasom

„A rendőr is csak ember”: így fogadott örökbe Miskolcról egy kutyát a főhadnagy

A rendőrség az év végi utolsó sajtóközleményében egy kedves történetet osztott meg, amelyből kiderül, hogy a rendőr is csak ember. Szabó Csilla r. főhadnagy hét éve fogadott örökbe a Miskolci Állatsegítő Alapítványtól egy, a munkája során megismert kutyát. A történteket így elevenítette fel: “Akkoriban még a Miskolci Rendőrkapitányágon dolgoztam és gazdasági bűncselekmények vizsgálatával foglalkoztam. Az utolsó „forrónyomos” szolgálatomat kezdtem meg ebben a munkakörömben 2013. november 1-jén. Egy családi ház betöréshez küldött ki a főnököm, ahol az adatgyűjtés, a szomszédok kikérdezése volt kollégámmal a feladatunk. Egy miskolci ingatlanhoz mentünk, ide történt…

Tovább olvasom

Nagyon sok sportlegendától kellett elbúcsúznunk 2020-ban

A sportvilágot sem kímélte a világjárvány, több világklasszis sportembertől kellett végleg elbúcsúznunk. De voltak olyanok, akiket nem a Covid ragadott el. Az alábbi összeállítást az Index készítette azokról a legendákról, akik 2020-ban mentek el: David Stern (1942–2020) 2020 nem sokat várt a tragédiákkal, január 1-jén hunyt el az egyetemes kosárlabda valaha volt egyik legnagyobb alakja, David Stern. Magát a játékot James Naismith találta fel, Michael Jordan lett az arca, de Stern volt az, aki konszolidálta, globalizálta és virágzó üzletté tette. 1984. február 1-jén vette át az NBA irányítását és egészen 30 évig töltötte be…

Tovább olvasom

A Borsod Meteo jelenti: Tavaszt idéző időjárással kezdjük az új évet

Egy hullámzó frontrendszer ért el bennünket tegnap, majd ennek a déli ágán egy perem ciklon is kialakult, és ez a peremciklon ma estig bezárólag biztosítja a csapadék tevékenységnek az utánpótlását az ország területén. Az újév első napjaiban már szárazabb légtömegek töltik ki, hazánk légrétegét újabb csapadékrendszer majd vasárnap délután érkezhet, és a jövő hét első napjain már újfent hullhat akár jelentősebb mennyiség! A hőmérséklet a következő 7-8 nap során még a sokéves klimatológiai átlag felett alakul, sőt a 2021-es esztendő első hétvégéje tavaszias hőméréskleteket hoz nekünk szombaton 12 vasárnap pedig 13-14…

Tovább olvasom

A magyar szálláshelyek 3 milliárd forintot is meghaladó kárpótlást igényeltek az államtól az elmaradt bevételek miatt

Csütörtökön folyósítják a támogatásokat a szálláshelyek elmaradt foglalásai után. A szállodák, panziók, üdülőháztelepek, közösségi szálláshelyek, valamint kempingek több mint 3 milliárd forintra nyújtottak be igényt – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön. A közleményben kiemelték, hogy a kormányzati támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el és a dolgozók megkapják a fizetésüket. A kormányzati döntés értelmében a szálláshely-szolgáltatók kérelmüket a kieső bevételeik részleges megtérítésére december 25-ig nyújthatták be Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felületén. Az adatbázisban november 8-ig regisztrált szálláshelyek bevételkiesésének 80 százalékát vállalja át az állam a november 11. és december…

Tovább olvasom

Koronavírus jelentés: 2971 új fertőzött, 108 elhunyt beteg

2971 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 322 514 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma – közölték a kormányzati oldalon. A tegnapi adatokhoz képest valamivel kevesebben hunytak el koronavírusban: meghalt 108 többségében idős, krónikus beteg, így a koronavírus-fertőzésben elhunytak száma 9537 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 150 102 fő épült fel a Covid-19-ből, az aktív fertőzöttek száma 162 875 főre csökkent tovább. A kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma azt mutatja, hogy némileg enyhül a nyomás a kórházakon. Jelenleg 5856 koronavírusos…

Tovább olvasom

Akár havazással is átléphetünk az új évbe

Mediterrán ciklonok sorozata érkezik térségünkbe a következő napokban, emiatt elég változatosan alakul majd időjárásunk – közölte a HVG által idézett előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A ciklonok többnyire nedves, hol hidegebb, hol melegebb levegőt szállítanak fölénk, emiatt tartósan hideg, illetve enyhe idő sem valószínű. Csütörtökön az ország nagyobb részén jobbára borult lesz az ég, de elsősorban a nyugati megyékben szakadozottabb lehet a felhőzet, arrafelé a nap is kisüthet. Kiterjedt csapadékzóna halad észak, északkelet felé, amely leginkább az ország délkeleti kétharmadát érinti, a Dunától keletre helyenként jelentősebb mennyiség is összegyűlhet. Északkeleten…

Tovább olvasom

Nem figyelt az eladó, ellopott egy laptopot a miskolci tolvaj – videó

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/5189/2020. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. december 10-én 13 óra körül egy miskolci szaküzletből egy ez idáig ismeretlen férfi eltulajdonított egy hordozható számítógépet. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált az alábbi videón látható elkövető személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képeken látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes…

Tovább olvasom

„Városaink kifosztása nem kormányzás!” – Lánchídra kifeszített molinóval tiltakozik az ellenzék

A Telex.hu egyik olvasója jelezte a hírportálnak, hogy szerda este fél 9 és 9 óra környékén egy hatalmas molinót feszítettek ki a Lánchídra. A fotón látszik a szöveg, miszerint “Városunk kifosztása nem kormányzás!”, az üzenetet pedig aláírta az összes ellenzéki párt. A Telex informátora szerint később megérkezett a rendőrség is a helyszínre, akik négy alpinistát el is vittek magukkal. A molinón szereplő szöveg a Magyar Önkormányzatok Szövetségétől származik, akik szerint a fideszes kormány szándékosan diszkriminálja az ellenzéki városokat és azok polgárait. Forrás és fotó: Telex.hu

Tovább olvasom

„K*rva gyenge!” – a DVTK teljesítménye miatt tüntettek az ultrák

Finoman fogalmazva sincs jó szezonja egyelőre a Diósgyőri VTK-nak, amely pillanatnyilag az NB1-es tabella utolsó helyét foglalja el. A szurkolókban pedig egyre csak gyűlik a feszültség, ennek láthattuk egyik megnyilvánulását a minap. A diósgyőri ultrák ugyanis hangos dudaszóval kísérve elmentek a DVTK labdarúgóinak edzésére, s ott adták tudtukra, hogy az eddigi teljesítményből nem kérnek. Az Ultras Diósgyőr a megmozdulásról egy rövid videós összefoglalót készített. A zenei aláfestés nyomdafestéket nem tűr, de benne van minden düh és csalódottság. Borsodihir.hu

Tovább olvasom