„Az utcára se megyek ki, kell a járvány után is valaki, aki segít nekik” – Kényszerszüneten a miskolci ételosztás

Fogalmuk sincs a segítő szervezeteknek, hogyan oldják meg a szabadtéri ételosztást. A járványhelyzet miatt tilos a gyülekezés, ezért a sorbanállás miatt teljesen ellehetetlenültek az önkéntes ételosztók – derült ki az RTL Híradójából. A Heti Betevő Egyesület a koronavírus ellen hozott korlátozó intézkedések miatt november 11-től bizonytalan ideig szünetelteti az ételosztást, ami még nehezebb helyzetbe hozhatja például azokat a hajléktalanokat, kisnyugdíjasokat és nélkülöző családokat, akik már évek óta oda jártak élelemért. Tudni akartuk, hogy Miskolcon mi a helyzet, hiszen a hajléktalanhelyzet a megyeszékhelyen is jelentős porblémának minősül. Pandák Margó, a Szolidaritási Mozgalom…

Tovább olvasom

Az Európai Bíróság kimondta, hogy jogellenes a Stop Soros törvénycsomag

Tárgyalást tartott Strasbourgban az Európai Bíróság az úgynevezett Stop Soros törvénycsomagról. A cél többek között annak kiderítése, hogy összeegyeztethető-e az uniós joggal a civil szervezetek kriminalizálása, akik a menedékkérőknek nyújtanak humanitárius segítséget. Az eljárást az Európai Bizottság indította, alapvetően két területen ítélték meg úgy, hogy a magyar jogszabály ellentétes az uniós joggal. A Bizottság szerint: A biztonságos tranzitország jogi intézménye sérti a közösségi jogot, mert jogellenesen teszi elfogadhatatlanná a menedékkérelmet, Jogellenesen korlátozza a magyar hatóság a menedékkérők számára tanácsadást és segítséget nyújtó személyek tevékenységét és emiatt korlátozza a menedékkérők nemzetközi…

Tovább olvasom

Kamuhír, hogy a koronavírus nagyobb mértékben növeli a mentális betegségeket

Egy nemrég közétett friss tanulmány szerint a koronavírus túlélőinél mentális rendellenességek alakulnak ki. Sok cikk hivatkozott a kutatásra, miszerint a betegségen átesettek egyötödénél borítékolható a pszichiátriai diagnózis. A tanulmányban valójában arról gyűjtöttek adatokat, hogy a koronavírusból felgyógyult emberek az ezt követő 90 nap során milyen arányban bővül valamilyen pszichiátriai diagnózissal, mindezt összehasonlítva olyan betegségekkel, mint például az influenza, vagy más légúti fertőzések. A fertőzésből felgyógyultak 18.1%-a szerzett 90 napon belül valamilyen pszichiátriai diagnózist. Az influenza esetében ez az érték 13.3%, más légúti fertőzések esetén 14.1%, bőrbetegségeknél 14.8%, epekő esetén pedig…

Tovább olvasom

A koronavírus jelentősen megváltoztatta a telefonálási szokásainkat

Hatodával nőtt a hívás- és harmadával az internetforgalom 2020 első felében a koronavírus miatt, írja az MTI az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jelentése alapján. Ahogy írják, 2019 végéhez képest az internetforgalom 30,1%-kal; a hívásforgalom 13,8%-kal; az egy SIM-kártyára jutó havi átlagos hívásforgalom lakossági előfizetőknél 14,9%-kal; nem lakosságinál (pl. cégeknél) pedig 21%-kal emelkedett. Az adatforgalom a nem lakossági előfizetőknél csak 10,7%-kal, míg a lakosságinál 41%-kal nőtt. A SIM-kártyák száma az előző évhez képest érdemben nem változott, SMS-t pedig negyedannyival kevesebbet küldtek az emberek.

Tovább olvasom

Ha lassítani akarjuk a hőmérséklet-emelkedést, gyorsan el kell felejtenünk a földgázt

Ha az EU el szeretné érni a klímacélokat, akkor a villamosenergia-hálózatokat kellene fejlesztenie, és ennek a költségei is jelentősen csökkenthetők, ha figyelembe veszik a helyi megújuló energiaforrásokat, ráadásul egyre csökken az igény a földgázra, 2050-re pedig teljesen el is tűnhet – állapította meg az Artelys energiaügyekkel foglalkozó kutató az új jelentésben. Nagyon eltérőek a vélemények arról, hogy reálisan milyen erőforrásokra tudna és kellene támaszkodnia az EU-nak ahhoz, hogy globálisan 1,5 fok alatt tudják tartani a hőmérséklet-emelkedést, amennyiben szeretne eleget tenni a párizsi klímaegyezményben foglaltaknak. A Climate Transparency múlt heti jelentése pedig arra hívta fel…

Tovább olvasom

Vádat emeltek a csengeri örökösnő néven elhíresült szélhámos ellen

A Mátészalkai Járási Ügyészség 20 rendbeli csalás miatt emelt vádat a csengeri örökösnő néven elhíresült P. Mária ellen, összesen 780 millió forint kárt okozhatott. A vádirat szerint a nő a csalásokat még 2009-ben kezdte azzal a történettel, hogy külföldön élő édesapja után nagy vagyont örökölt, de annak megszerzése költséges. Mindezért kölcsönöket kért a sértettektől, cserébe pedig anyagi viszonzást ígért. A vádlott édesapja egyébként csak évekkel később, 2014-ben hunyt el Magyarországon, de nem maradt utána vagyon. Az ügyészség szerint a nő elhitette a sértettekkel, hogy a külföldön örökölt vagyonban kimagaslóan nagy értékű részvénycsomagok, üzleti és egyéb…

Tovább olvasom

Nem minden boltra vonatkozik az időseknek fenntartott idősáv

Megjelentek a részletei a koronavírusjárvány elleni védekezés miatt elrendelt idősek vásárlási idősávjának a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében és a Magyar Közlönyben is kihirdették a rendeletet. A rendelet szerint keddtől minden hétköznap (hétfőtől péntekig) 09.00 óra és 11.00 óra között, illetve hétvégén (szombaton és vasárnap) 08.00 óra és 10.00 óra között lesz az idősek vásárlási sávja. Ebben az időszakban csak 65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, a drogériákba (illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzlet) és a gyógyszert, gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletbe (gyógyszertár). Az idősek a védett vásárlási idősávon…

Tovább olvasom

Megyénkben hetente tizenegyezer embert tesztelnek

Megkezdődött a pedagógusok koronavírus-szűrése. November 23-án 52 csapat indult tesztelni az iskolákban, óvodákban és a bölcsődékben dolgozókat – közölte Alakszai Zoltán. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja tudatta, öt nap alatt 651 helyre jutnak el a megyében, jelen állás szerint közel 11 ezer ember tesztelését végzik el. Mint Facebook-posztjából is kiderül: ezt hetente megismétlik, ameddig a feladat tart. “A szociális és egészségügyi intézmények dolgozóinak tesztelése szintén zajlik. Holnap jelentkezem a részletekkel. Ami már látszik: a példátlan összefogás. Köszönöm a hallgatóknak, önkénteseknek és kollégáimnak a megfeszített munkát az előkészítésben” – fogalmazott Alakszai.

Tovább olvasom

A nyulat célozta, egy fiatal fiút találta el egy borsodi rendőr

Egy fiatal fiú megsérült abban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt vadászbalesetben, amit egy 33 éves rendőr okozott. A vádirat szerint vadászat közben a rendőr észrevett egy nyulat, ami egy lemaradó hajtó felé menekült. A férfi sörétes puskájával a magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lőtt. A nyúl helyett viszont a fiatal fiút találta el – írta a HVG. A fiú bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen 6 sörét fúródott, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva neki. A nyomozóügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság pénzbüntetést szabjon ki…

Tovább olvasom

Ismét lecserélik az Index főszerkesztőjét

Lapértesülések szerint egy céges konfliktus miatt ismét leváltották az Index főszerkesztőjét, a kiadónál történt változások érinthetik Bodolai László igazgatósági elnök pozícióját is. A HVG értesült róla, hogy Szombathy Pált, az Index főszerkesztőjét lecserélik, és erről hamarosan hivatalos megerősítés is nyilvánosságra kerül. Másfél hete Balogh Ákos Gergelyt, a lap egyik főszerkesztő-helyettesét küldték el a próbaideje alatt, így az elbocsátást hivatalosan indokolni sem kellett. Balogh kirúgását Szombathy azzal indokolta, hogy az elmúlt három hónapban kiderült, hogy nem egyformán gondolkodnak az Indexről és az Index-főszerkesztő-helyettesek szerepéről. HVG

Tovább olvasom