Miskolci utcákat egyirányúsítanak a temetőlátogatások miatt

A hétvégi halottak napja miatt változik a közlekedési rend Miskolcon; október 30-án (pénteken), 8 órától november 2-án, 9 óráig egyirányúsítják a Dóczy József és a Szent Anna utcákat a Szepessy Pál utca irányába – közölte a városháza. Egyirányú lesz a Kondor Béla utca Kuruc és Telepi György utcák közötti szakasza is a Kuruc utca irányából.

Tovább olvasom

Megyénk újabb polgármestere lett koronavírusos

Mint október 29-én közölte, Nyíri Tibornak, Szerencs polgármesterének is pozitív lett a koronavírus-tesztje. Tünetei enyhék, otthonában gyógyul, onnan intézi a város ügyeit. Hangsúlyozta: továbbra is kér mindenkit a járványügyi előírások betartására, a helyes maszkhasználatra, a távolságtartásra és a rendszeres, alapos kézmosásra. A Borsod megyei településen az október 28-i adatok szerint 14 igazolt fertőzött van, míg hatósági megfigyelés alatt 47-en állnak.

Tovább olvasom

Makktolvajt fogtak el a Borsod megyei rendőrök

Lopás vétség megalapozott gyanújával nyomoznak egy 23 éves rudabányai férfivel szemben. A rendőrség október 29-én közölte: a gyanúsított október 26-át megelőzően Rudabánya és Ormosbánya között – az Északerdő Zrt. területén – felszedett 1714 kilogramm csermakkot. A férfi megpróbálta eladni a termést, de a rendőrök szállítás közben tetten érték. A rendőrök a lefoglalt termést visszaadták jogos tulajdonosnak.

Tovább olvasom

Koncz Zsófia átvette megbízólevelét

Csütörtökön kézbe vehette megbízólevelét Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), akit az Országgyűlés képviselőjévé választottak megyénk 6-os számú választókerületében az október 11-i időközi voksoláson. A választókerületben azért kellett időközi választást tartani, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott fideszes képviselője, Koncz Ferenc. A voksolást lénya nyerte 17 700 szavazattal, aki a megbízóvél tiszaújvárosi átadásán azt mondta: köszönöni a bizalmat minden támogatójának, a választóknak, hogy elmentek voksolni az időközi választáson. Úgy fogalmazott, hogy az egész térséget, a választókerülethez tartozó 42 település szolgálja munkájával, készül a közös feladatokra. A következő mintegy másfél évben a…

Tovább olvasom

Torockai László is elkapta a koronavírust

A Mi Hazánk elnöke saját honlapján közölte a hírt, miszerint a háziorvos közölte vele, hogy a tesztje pozitív lett, tehát éppen közelről ismerkedik a koronavírussal. Megjegyezte, hogy a tesztet két nappal ezelőtt, az első tünetek jelentkezésekor csináltatta, majd önkéntes karanténba vonult. “Ezúton is szeretném megköszönni az egészségügyi dolgozók emberfeletti munkáját, hiszen ugyanaz az ember tesztelt, aki vezette a mentőautót, és a laboratóriumokban is megállás nélkül elemzik a mintákat, most már tényleg rengeteg az eset. Hálásan köszönöm a munkájukat” – írta. Közölte azt is, egyelőre jól van, eddig csak egy kis…

Tovább olvasom

Hétfőtől az éttermekben és a szórakozóhelyeken is kötelező lesz maszkot viselni

Megtartotta csütörtöki tájékoztatóját az Operatív Törzs, de Müller Cecília országos tiszti főorvos nélkül. Először Kiss Róbert rendőr alezredes beszélt a maszkviselési szabályok szigorításáról. Elhangzott: hétfőtől – vagyis november 2-től – a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a kötelezettséget. A maszkokat csak az étel és ital elfogyasztása alatt lehet majd levenni. A rendelkezés a sportrendezvények vendéglátó részeire is vonatkozik. (A maszkokat a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban és az egészségügyi intézményekben továbbra is ugyanúgy viselni kell.) Az Operatív Törzs szerint egy meredeken emelkedő második hullámban van Európa, így Magyarország is, ezért a korábbiaknál is fontosabb…

Tovább olvasom

Illegális autóverseny áldozata lehetett az Ózdon elgázolt gyalogos

A rendőrség mindössze annyit közölt honlapján a balesetről, hogy kedden este Ózdon, a Munkás úton egy 19 éves farkaslyuki fiatal autójával elütött egy zebrán áthaladó gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű beavatkozás ellenére a helyszínen életét vesztette. Az Index.hu BalesetInfótól szerzett értesülései szerint viszont nem sima gázolásról van szó, hanem a tragédia úgy történt, hogy két autó versenyzett a hosszú egyenes városi útszakaszon. Helyiek elmondása szerint mindennaposak arrafelé esténként az illegális gyorsulási versenyek.  A közösségi oldalon máris nagy vihart kavart az eset, pro és kontra rengetegen adtak hangot véleményüknek. A többség…

Tovább olvasom

Tovább romlik a légszennyezettség

Ismét többfelé romlott a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 12 településen minősítette kifogásoltnak a levegőt. Ezek a következő helyek: Budapest, Tököl, Vác, Székesfehérvár, Várpalota, Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Putnok. Az NNK már a múlt héten felhívta a figyelmet, hogy a fűtési szezon hatására nő a légszennyezettség.

Tovább olvasom

Ukrán külügyminszter: Készek vagyunk rendezni a nézeteltéréseket Magyarországgal

Az ukrán kormány továbbra is „mélyen csalódott” amiatt, hogy Budapest „nyíltan beavatkozott” az ország belső ügyeibe, mégis nyitott arra, hogy rendezze nézeteltéréseit Magyarországgal – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter az UrduPoint szerint. A tárcavezető azt mondta, az eset „felháborító”, a diplomácia azonban a hosszú távú célokról szól. „Készen állunk arra, hogy előmozdítsuk a kapcsolatunkat Magyarországgal a meglévő problémák tisztázása érdekében. De csak akkor, ha ez kölcsönös tiszteleten és az országok nemzeti érdekének tiszteletben tartásán alapul” – jelentette ki sajtótájékoztatóján. Az ukrán kormányt legutóbb az háborította fel, hogy az ottani önkormányzati választás…

Tovább olvasom

A koronavírus-járvány miatti válság okán leállítják a Lufthansa miskolci fejlesztését

„A vállalat történetének legnagyobb válsága a Lufthansa Technik Miskolcon tervezett telephelyére is hatással van” – tájékoztatta a Minap.hu-t a cég. A vállalat igazgatótanácsa még a válság kezdetekor döntött úgy, hogy felfüggeszti a 2021-re tervezett repülőgéphajtómű-alkatrész javító gyár építését. Mivel azonban az eddig hozott intézkedések nem érték el a céljukat, és nem tudják biztosítani a Lufthansa Technik hosszútávú túlélését, így további, korábban elképzelhetetlen intézkedések váltak szükségessé. „Ezért a Lufthansa Technik azt a döntést hozta, hogy a 2021-re tervezett Lufthansa Technik Miskolc Kft. fejlesztését nem folytatja a jövő évben”. A céghez korábban…

Tovább olvasom